Ezt az írást újra posztolom, mert mai hír, hogy meghalt Hankiss Elemér. A könyvet olvasva párszor fordult elő egy olyan érvelés, hogy az élet értelmével Hankiss azért van gondban, mert olyan gyorsan elmúlik. Nem volt nagyon hangsúlyos, de lehetett érezni, hogy ez a könyv egy kicsit számadás, visszaemlékezés. Hogy azért akar írni a talán legnagyobb kérdésről, mert sejti, hogy nemsokára már vége lesz az életének. Ennek fényében volt tehát kissé letargikus és pesszimista.
***
Hankiss Elemér 2008-as könyve "A nincsből a van felé" az élet értelméről szól. A címválasztás oka nem igazán világos, sejtem, hogy mihez kapcsolódik, de nem látom, miért ezt választotta. Mivel nem akarom lelőni a konklúziót, erre később fogok rátérni. Elmondom mindjárt az elején a könyv érdemeit és hiányosságait. Érdeme, hogy Hankiss a témáról hatalmas anyagot tekint át, irodalmazott ki, és végig pontos, szakszerű hivatkozásai vannak. Így számomra is vannak benne olyan hivatkozások, melyeket követni fogok, és elvezetnek más könyvekhez, filozófusokhoz. Tehát a könyv jól forgatható irodalmi gyűjteményként, illetve szórakoztató lehet az olyan olvasóknak, akik megelégszenek azzal, hogy egy bizonyos témában egy könnyed, intellektuális kirándulást tesznek. Ehhez a kiránduláshoz kapnak még pár személyes gondolatot. Érdeme még a könyvnek, hogy többek között tartalmazza a helyes választ a kérdésre. Ez a helyes válasz nincs kiemelve, nem ez lesz a könyv explicit konklúziója. Hankiss nem mondja, hogy ez a helyes válasz.
Kisebb hátránya a könyvnek, hogy nem egészen szigorúan szerkesztett, olyan értelemben, hogy az élet értelmének kérdésére adott válaszok, a kérdés elkerülésére alkalmazott életmódok, és a lehetséges válaszok listája eléggé ad hoc módon vannak csoportosítva, átfedőek, azaz nem diszjunktak, azaz redundánsak.
Nagyobb hátránya a könyvnek, hogy a szépirodalomra és a klasszikus filozófiára fókuszál, tehát az analitikus filozófia csak nyomokban található meg benne. Például Popper és egy hivatkozásként Ayer. Ez nyilván Hankiss korlátjait mutatja: nem mozog otthon az analitikus filozófiában, és nem is erőltette meg magát, hogy a könyv kedvéért ezen a területen is tájékozódjék.
A legnagyobb hiányossága a könyvnek szerintem az, hogy Hankiss nem analitikus filozófus. Így tehát igazából meg sem kísérli, hogy a kérdést igazán precízen analizálja, és kiválassza a helyes választ. Hankiss néha kicsit érvelget különböző válaszok problematikussága mellett, egy helyütt még egy olyan meggondolás is szerepel, ami már-már egy analitikus elmélet lenne a kérdésről, és még érdekes is, de aztán nem fejezi be az elméletet, és különösen az analízist nem, és választ nem kapunk.
No, innentől haladjunk a könyv sorrendjében.
A 18. oldalon felveti, hogy "lehet, hogy egyáltalán nincs válasz. Vagy ezer válasz van rá.". Ez a kérdésre adott helyes válasz egy hiányos, pongyola megfogalmazása. Egy kérdésre ugyanis nem lehet ezer igaz válasz. Ha van ezer "igaz" válasz, akkor egyik sem lehet igaz válasz, és nincs igaz válasz. Na most azt is meg lehet fogalmazni, hogy ez miért van, és mit jelent, de ez még elő fog kerülni később.
A 19. oldalon kifejti, hogy bár szinte minden embert érdekel a kérdés, "többnyire nem tudja." a választ, "zavarba hozza a dolog". Ezzel indokolható, hogy ez egy fontos kérdés, és fontos erről könyvet írni, mert nagyon sok embernek még csak valami téves válasza sincs a kérdésre.
A 20. oldalon azt írja, hogy "az, hogy az ember célokat tűz ki maga elé, még nem föltétlenül jelenti azt, hogy értelme is van. Mert tegyük fel, hogy elérjük célunkat." Itt látszik, hogy mi akadályozza meg Hankisst a helyes válasz felismerésében, ami ott van az orra előtt. Az élet értelme ugyanis a maga rosszul megfogalmazott módján nem jelenthet többet annál, mint, hogy emberek célokat tűznek ki maguk elé. Bármilyen dolognak csak olyan értelemben lehet értelme (most az "értelme" szó más, itt semmiképpen nem alkalmazható jelentéseit kizárva), hogy az emberek számára van valami értelme, mert fontos nekik, mert akarnak vele valamit, mert eszköz lehet valami célhoz. Valaminek ezen túl nem lehet értelme. Az "értelme" szónak nincs több jelentése, nincs valami más, titokzatos jelentése. Az pedig, hogy elérjük a célunkat, az a játék része. Bizonyos célokat elérünk, akkor kicsit örülünk, aztán esetleg unatkozunk, de végül kitűzünk más célokat. "A cél halál, az élet küzdelem, és az ember célja-e küzdés maga." írja Madách. És ha ezt lefordítjuk egy kicsit prózai nyelvre, akkor azt mondhatjuk, hogy az ember az életében annyit csinál, hogy kitűz célokat, aztán küzd értük, aztán, ha eléri őket, akkor kitűz másokat. A kitűzendő célokról nem lehet megmondani, hogy melyik helyes, tehát ilyen értelemben nem tudjuk megmondani, mi az élet értelme, hogy egyetlen helyes cél lenne. De, hogy az ember életében ennyit tehet, ennyit szokott tenni, és nagyjából ez az a sematikus forgatókönyv, ami működni tud az embernek, az így van.
"Mintha még hiányozna valami." teszi hozzá Hankiss, pedig nem hiányzik semmi. Ha Hankiss azt írja, hiányzik valami, akkor itt még az "értelme" szónak egy olyan jelentést akar adni, ami nincs. És mivel nincs, ezért nem is teljesíthető be. Ha tehát Hankissnak hiányzik valami, akkor egész életében hiányozni fog, mert egy szónak nem létező jelentésével kapcsolatos kérdésben nem értelmes a kérdés, a nem értelmes kérdésre pedig nem lehet megoldást találni.
A 21. oldalon kiderül, Hankiss ismeri a helyes választ: "Vannak, akik szerint az emberi életnek nincs semmiféle különösebb értelme." Ez persze a helyes válasznak csak a nagyon tömör megfogalmazása, ehhez tartozik még pár kiegészítés, ami később elő fog jönni.
"Vannak, akik szerint általában az emberi életnek nincs értelme, (...) de ennek ellenére minden embernek megvan a lehetősége, hogy a maga életét - bár rövid és múlandó - valamilyen módon értelmessé tegye." És ez már egy bővebb verziója az igaz válasznak. A könyvben szereplő talán legjobb megfogalmazás.
A 22. oldalon szerepel egy észrevétel: " még azt sem igazán tudjuk (sic!), hogy mi a kérdés", ami szintén adalék a helyes válaszhoz. Az életnek általában nem azért nincs értelme, mert lehetne neki, de úgy adódott, hogy de facto éppen nincs. Tehát az, hogy az életnek nincs értelme nem egy kontingens tény, hanem egy analitikus összefüggés, mivel a kifejezés értelmetlenségén alapul. Az életnek fogalmi okokból nem lehet értelme. Mint mondtam, csak egyes tárgyaknak, eredményeknek, cselekvéseknek lehet csak egyes emberek számára partikuláris, és szubjektív értelme. Ezt az értelmet ezek az emberek tulajdonítják ezeknek a dolgoknak, ily módon mondhatjuk azt, hogy ezáltal teszik értelmessé az életüket. Azzal, hogy dolgoknak jelentőséget tulajdonítanak, hogy érzelmeik alapján vágyakoznak dolgokra, hogy ezek elérésére célokat tűznek ki. A dolgok értelmét az emberek csinálják, az nem létezik csak úgy magától, objektíve, embertől függetlenül. Értelme csak szubjektíve van dolgoknak, ezért nincs egy helyes válasz a kérdésre, és ezért van ezer lehetséges válasz.
Aztán: " lehetséges, hogy a kérdés és logikailag hibás és értelmetlen. Ámde ennek ellenére lehet, hogy mégis indokolt és jogos." Nem, itt Hankiss megint hibázik. Nem, egy hibás, értelmetlen kérdés nem lehet jogos és indokolt. Jogos és indokolt csak logikailag helyes, értelmes kérdés lehet. A kérdést minimum fel kell tudni tenni logikailag helyes és értelmes formában is.
A 23. oldalon: "a huszadik századi filozófusok egy része zárójelbe tette a kérdést". Igen, ezek leginkább a hiányzó analitikus filozófusok, és ennek oka az, hogy ők vélhetően felismerték, hogy a kérdés objektív kérdésként, amire egy igaz választ keresünk, értelmetlen. Egyébként ezt ritkán mondták ki explicit módon. A minden egyes partikuláris ember saját feladatát, hogy a maga értelmének célokat találjon pedig egy filozófus nem feladata megoldani. Egy művész adhat ehhez inspirációt, de a filozófiának nem ez a feladata. A filozófia nem művészet.
A 26. oldalon: "Nem vagyok filozófus, sem teológus, sem a kozmosz vagy a belső végtelen agy akár az emberi lélek mélységeinek szakavatott kutatója.". Ezt a "belső végtelen" kifejezést azért figyeljük meg! Az, hogy Hankiss nem filozófus, láttuk, miért baj. Jó, hogy Hankiss ezt felismeri. A többi diszciplínának semmi köze a kérdéshez. A különféle tudósok nem fognak tudni válaszolni, a pszichológusok sem. A teológus meg hát egy szakértelem nélküli szélhámos, az nem baj, hogy Hankiss nem az. A teológus semmire nem tud válaszolni.
A 29. oldalon reflektál Hankiss arra, amit említettem: "egy hibrid könyvet tart a kezében az olvasó". Arról van szó, hogy magánéleti leírás és vélemény, valamint kultúrtörténeti áttekintés. Ez önmagában nem baj.
A 37. oldalon azt írja: "az élet múlandó, és épp e múlandóságában értékes." A könyv többi részében viszont sokszor érvel az ellen, hogy az emberi élet értelmes lehet azzal, hogy múlandó. Miközben ennek semmi köze az értelmességhez. A maga szubjektív módján a múlandó élet is lehet értelmes valakinek, objektív módon meg az örökélet sem értelmes. Nem a múlandóság itt a gond (persze sok embernek gond), hanem amit leírtam, hogy objektív értelemben a kérdésnek nincs értelme, szubjektív értelemben viszont nem lehet rá igaz választ adni.
Ugyanitt: "logikai hiba az élet értékét az élet értelmességével azonosítani". Ahogy fentebb leírtam, ez nem logikai hiba. Pont, hogy nincs az "értelme" szónak más jelentése, ami túlmutatna annál, hogy valami célunk, fontos nekünk, értékes számunkra, és hasonló dolgok. A logikai hibát pont Hankiss követi el, amikor ragaszkodik az "értelem" szó egy nem létező, megadhatatlan jelentésének létezéséhez.
A 44. oldal körül Hankiss a spirituális válságról ír. Ez szerintem egy feleslegesen pesszimista, "régen minden jobb volt" mentalitás. Pedig csak egy elnyomó, agymosó, gondolatrendőr vallási ideológiából modern korunkban eljutottunk egy pluralista, individualista rendszerbe, ahol az emberek gondolkodhatnak, sőt, gondolkodniuk "kell". És persze ez ilyen szempontból ez több erőfeszítést igényel, de szerintem éppen jó, mert én szeretek gondolkodni. És a több gondolkodás lehetőségét és szükségességét én nem nevezem válságnak.
Az 54. oldalon: "íróik ügyesen elhitetik olvasóikkal, hogy hőseik előbb-utóbb megtalálják életük értelmét és a végső boldogságot." Ez megint vagy pesszimizmus, vagy elszólás. Itt ugye az "életük értelmét" megfogalmazás interpretációja kérdéses. Ha Hankiss elfogadja, hogy a regények hősei csak maguk adhatnak értelmet életüknek, akkor ez bizonyos regényekben tényleg sikerül, és ez nem hitegetés, ez reális. Akkor Hankiss érthetetlen módon pesszimista. Ha arról van szó, hogy a regények hősei soha nem találhatják meg az élet értelmét objektív értelemben, akkor az valóban nem lehetséges, ilyen nincs. Ha Hankiss azt mondja, hogy az írók elhitetik olvasóikkal ezt, pedig ez csak hitegetés lehet, ekkor Hankiss elszólta magát, mert tudat alatt elismeri, hogy ez nem lehetséges, azaz az életnek nincs objektív, "végső" értelme.
A 62. oldalon megint jön a pesszimista, "régen minden jobb volt" mentalitás: "ennyivel erősebben szorongunk ma, mint szorongtak elődeink?" Szerintem nem mondhatunk ilyet, hogy tudjuk, ma többet szorongunk. A fene se tudja.
A 63. oldalon ír a "rinocéroszok" technikájáról: "A megválaszolhatatlan kérdések elől sokan valamilyen kiforrott, minden kérdésre választ ígérő hitvilágba menekülnek." Itt csak helyeselni tudok.
A 65. oldal körül van a sok menekülési stratégiának a már említett, redundáns, rendezetlen listája.
A 66. oldalon lehúzza Csíkszentmihályit. Pedig ő egy kérdésre nagyon jó választ ad a flow elméletben. Csíkszentmihályi arra az empirikus, deskriptív, tudományos kérdésre, hogy az emberek többségének általában mi az, ami a legboldogabb életet nyújtja, arra ad egy általános választ, ami nem jelöli ki az egyes célokat, de megmondja, hogy ezekben a célokban a sikerességnek és a kihívásoknak megfelelő egyensúlyban kell lennie. Ez nem ad választ az élet értelmének kérdésére, de arra igen, hogy hogy lehet az ember boldog. De erre is egy nagyon vázlatos sémát ad csak, amelyet az embereknek maguknak kell kitölteniük. Ez a válasz egyébként empirikusan ellenőrzött, tudományos eredmény. Nincs rajta mit lehúzni.
A 67. a célok és horgonyokról beszél. Láthattuk már, hogy ez az egyetlen jelentés, amelyben az életnek lehet értelme, de ez szubjektív válaszokból áll. De Hankiss a végletekig akadékoskodik: "eljöhet az az idő, amikor már nincs hova dobja az ember a horgonyt". Itt arra gondol, amikor az ember olyan öreg. Nem akarok okoskodni, hogy az ember az utolsó napjaikban is kitűzhet és elérhet még célokat, de ha már nem teszi, ez az életnek akkor is csak kis időszaka. Hankiss megint feleslegesen pesszimista.
A 71. oldalon a megfeledkezés egyik formájáról ír: "egy következő cikk, vagy könyv megírása". Hankiss itt egészen őszintén eltalálja, hogy ő maga mit tesz, akár csak ezzel a könyvvel is. A könyvvel végül is csak elfeledkezik a kérdésről, amelyre nem is akar választ kapni, mert amikor ott van az orra előtt, elhessegeti. Másrészt persze amíg a könyvírás, mint a következő cél működik, addig Hankiss megvalósítja az egyetlen lehetséges stratégiát: mindig működő célokat tűz ki maga elé, és él tovább.
A 73 oldalon megkísérli azt, amit egy analitikus filozófus csinál: tisztázni az "értelem" fogalmát. Két jelentést tulajdonít neki:
1) "szükséges, fontos, jelentős"
2) "jelentőség, funkciója, szerepe, céljuk"
Az "értelem" szó e két jelentése számomra elfogadható leírás. Annyira nem látom különbözőnek e két jelentést, de a lényeg, hogy másik ide vonatkoztatható jelentés nincs. És ezt kellett volna Hankissnak szigorúan végig venni. Mert ez a jelentés világossá teszi, hogy az "élet értelme" objektív kérdésként véve értelmetlen kifejezés, ugyanis jelentőséget, célt, csak emberek tulajdoníthatnak valaminek, fontos, szükséges csak nekik lehet valami, és ez függ a szubjektív érzelmeiktől. Tehát a kérdés csak szubjektív lehet, és ezért nem lehet rá igaz válasz. Sok mindennek lehet értelme az életen belül, de csak az egyes emberek számára. Az életnek magának, embertől független realitással nem lehet értelme. Az élet értelmére olyan, mint a rockzene: "mindenkinek" van kedvenc együttese, de nincs egyetlen igazi.
A 78. oldalon jön az a bizonyos kisebb elméletféleség. Hankiss kifejti, hogy a dolgoknak mindig egy tágabb keretben van jelentősége, aminek viszont egy még tágabb keretben lesz jelentősége. És így egy végtelen regresszus adódik. Ez megragad valamit a problémából, de végül is téves elképzelés. Igen, egyik célnak általában másik célok fényében van jelentősége, de a regresszus nem végtelen, a végén ott vannak az érzelmeink, alapok nélkül. Szubjektívek. Az érzéseinknek nem kell keret, mint indok. Nem kell indokolnom, hogy miért szeretek valamit.
Nem az a baj tehát, hogy a regresszus végtelen, nem az. Például az élni akarásnak nincs más célra visszavezethető indoka, hanem ilyenek vagyunk, ez egy ösztön. Ez az ösztön elég általános. Más érzelmek változatosabbak, egyedibbek. A "baj" az, hogy az érzelmeinknek már nem lehet indoka, mint keret, mert ők a végső indokok. És egyúttal szubjektívek, és változatosak. Ezért viszont az érzelmeink, és vele együtt a céljaink különbözőek, és ezért nem lehet egy igaz válasz a kérdésre.
A 85. oldalon szerepel a keresés fontossága. Itt említi Madáchot, de hiányolom a jó idézetet: "A cél halál, az élet küzdelem". Már kifejtettem, hogy ezt miért tartom jó gondolatnak.
A 107. oldaltól jön az a rész, amely ateistáknak igazán érdekes. Isten, mint a végső keret?
A 109. megfogalmazza, hogy el akarja kerülni isten létezése körüli kérdést. Ezt egyébként nem teszi, sajnos sokat ír olyan kérdésekről, amik mind erről szólnak. Ez leginkább sok-sok variáció arra, milyen isten, és pár olyan érv, ami végül inkább isten ellen szól. De az élet értelme kapcsán annál nagyobb baj is van istennel, mint az, hogy létezése abszolút kétségbe vonható. A nagyobb baj, hogy semmiképpen nem lehet válasz a kérdésre.
A 111. szerepel, hogy ha isten szánt az embernek szerepet a világban, akkor van az életének értelme. De hát ez butaság. Ha isten létezne, és szánt volna valamilyen szerepet, és azt tudnánk, az még mindig csak a világ vagy az ember értelme isten számára. A világ értelme számomra ettől teljesen független dolog. Attól, hogy isten a világnak azt szánta, hogy mindenki minél többet kertészkedjen, lehet, hogy én meg csak sakkozni akarok. Isten ilyen szempontból olyan, mint egy nagy cég tulajdonosa. Neki lehet, hogy az a cég értelme, hogy minél több profitot kapjon, nekem viszont az, hogy minél több fizetést, vagy minél jobb munkakörülményeket. A két cél, amely szubjektív, egészen szubjektív, akár ellentétes is lehet.
Aztán felveti, mi van, ha a teremtésnek nem az ember a célja, ami még jobban gyengíti isten helyzetét a kérdésben.
A 112. megemlíti. hogy a Biblia nem írja le, isten miért teremtette a világot. Tehát a nálunk legnépszerűbb vallásokban ez nem ismert. Még egy bökkenő.
A 121. oldalon ír az igazságos istenről. Ez félig irreleváns, mert az igazságosság és az értelem nem ugyanazok a fogalmak. Ellenben az igaz, hogy az emberek többsége kényelmeltenül érzi magát az igazságosságtól. A poén az, hogy az emberek többsége szerint a világ durván igazságtalan is, tehát isten számukra nem is igazságos.
Aztán jön egy csomó vad elképzelés istenről. A 125. oldalon isten játszik, ez irreleváns, a 127. isten rejtőzködő. Ez is irreleváns, vagy inkább negatív elképzelés a téma szempontjából.
A 128. oldalon "hagyja, vagy arra késztet, hogy magunk keressük életünk értelmét", ami irrelevánssá teszi istent, és a praktikus ateizmust indokolná.
A 130. oldalon megjelenik a kísérletező isten, aki nem mindent tudó. Ez megint inkább zavarba ejtő a felvetés a kérdés szempontjából.
A 135. oldalon Hankiss felveti: "miért van valami, miért nincs inkább semmi", ami egy másik értelmetlen kérdés, de ráadásul totál irreleváns.
A 137. oldalon a halhatatlanság kerül elő, de a halandóság is irreleváns, ahogy már kifejtettem.
A 140. oldalon maga is pedzegeti, hogy az örökkévalóság is lehet dögunalom.
142. szerint isten lehet, hogy nagyot tévedett a teremtéssel. Megint irreleváns, de inkább zavarba ejtő elgondolás. És csak egyre rosszabbak jönnek: a szenvedő isten, magányos isten, közönyös isten.
149. az ember és emberiség a kozmoszban mérhetetlen kicsi, és jelentéktelen. Én azt mondom, a méret ugyanúgy nem a lényeg, mint a hallhatatlanság. Nincs köze a kérdéshez. Még ha sokan így is érzik, a dolgok nem leszenk értelmetlenebbek attól, hogy kicsik, és nem lesznek értelmesebbek attól, hogy nagyok. Ez egyébként olyan tudós racionálisnak gondolt gondolkodóknál is előjövő hibás érv, mint Russell vagy Sagan.
150. Hankiss kifejti, hogy a természettudományok semleges pontról vizsgálódnak. Ez majdnem fején találja a szöget. A tudományok valóban objektív szempontból vizsgálódnak. Valaminek az értelme nem az. Világos, hogy a tudományok nem adhatnak választ valaminek értelmére, mert az szubjektív kérdés. De ebből az is világos, hogy a kérdésre egyetlen igaz választ semmi más, vagy senki más sem adhat. Mert ha lenne igaz válasz, akkor a kérdés objektív lenne, és akkor a tudomány meg tudná válaszolni.
A 151. egy kis apróság. Hankiss egy internetes idézetgyűjteményt ad meg hivatkozásnak, és ezt még máshol is megteszi. Ez igénytelen lustaság. Az ilyen gyűjteményekben sok hiteltelen idézet van. Tessék megbízhatóbb forrást megadni! Ne tessék kényelmeskedni!
Aztán jönnek az Univerzum nagy, de a kérdés szempontjából irreleváns kérdései. A 159. oldalon felemlegeti Hawking azon elméletét, hogy az Univerzumnak nem volt kezdet Hawking. Ez érdekes, más szempontból fontos elgondolás, itt irreleváns.
A 160. oldalon az antropikus univerzumról beszél. Ez egy bonyolult kérdés, de szerencsére ez is irreleváns.
165. oldalon az élet keletkezéséről. De ez is irreleváns. Az evolúció bár magyarázni tud egy csomót azzal kapcsolatban, hogy mit miért szeretünk, hogy például az élni akarás miért egészen általános ösztön. De ebből nem következik, hogy ez az élet célja, illetve, hogy mindenkinek kell például élni akarni, gyereket nemzeni, és hasonlók.
Az evolúciónak ráadásul nincs célja, az ember nem célja az evolúciónak, bár Hankiss bemutat ellenkező nézeteket, de ma ez az elfogadott tudományos nézet.
A 179. oldalon Hankiss felismeri, hogy a "jó", "szép", az univerzum szintjén értelmezhetetlenek. Én hozzáteszem: az "értelem" is ilyen: az Univerzum, vagy az Élet szintjén értelmezhetetlenek.
A 201. oldalon szerepel egy hivatkozás nélküli posztmodern gondolat: "A világnak, történelemnek, emberi létnek nem föltétlenül van értelme. de értelmessé és emberibbé teheti az igazság és az igazságosság keresése, a tolerancia, a megértés, a párbeszéd, a bizonytalanságok világának elfogadása." Ez megint a helyes válasz egyik bővebb megfogalmazása. Bár, hogy miképpen tegyük értelmessé az életünket, mit válasszunk, az nem írható elő. Az igazságosság, párbeszéd számomra szimpatikus célok, de nem írhatók elő mindenkinek.
203. egy Cioran megfogalmazás, amely tömörebb: "Az emberi életnek végül nincs semmi értelme, eredménye."
A 214 Hankiss azon lamentál: "Miért a művészek kétszáz év óta tartó világfájdalma?". Itt arról beszél, hogy bemutatja, kicsit szelektíven válogatva, hogy a regényírók (egyébként a költők még inkább) mennyire pesszimistán írnak az utóbbi kétszáz évben (bezzeg előtte minden szebb volt:) Szóval szerintem ez nem kétszáz éves trend, és a regényírás és verselés sajátossága. Az íróknak nem annyira érdekes arról írni, hogy minden nagyon jó, minden nagyon szép, mindennel meg vagyok elégedve. Illetve kevesebb motiváció is van erre. Amikor az ember boldog, akkor élvezi, és kevésbé ragad tollat.
A 220. oldalon, Hankiss véleménye: "Feladják azt, hogy keressék életük esetleg meglévő, rejtett, végső értelmét, és megelégszenek azzal, hogy mindennapi életüket többé-kevésbé értelmes tevékenységgel töltsék ki." Ez eléggé leszóló. Szerintem egyébként inkább az a szánalmas, amikor valakik egy nem létező dolgot keresnek eszeveszettül. Nem értik meg, hogy a dolog fogalmilag is értelmetlen, logikailag is értelmetlen, és nem véletlenül nem volt sikeres eddig az emberiség benne. Én betegesnek tartom azt, amikor valaki ilyen buta játszmázással okoz magénak gondot. Szerintem az értelmetlen kérdéseken való végtelen rágódás neurotikus, pszihés betegség. Én azt sajnálom, aki nem tud engedni, hogy "na jó, nincs itt semmi rejtély", hanem görcsösen ragaszkodik az értelmetlen vállalkozáshoz.
Ugyanezen az oldalon szerepel az ellenkező vélemény is, melynek számos megfogalmazását leírtam már, és szerepel a könyvben. Itt hivatkozások vannak olyan könyvekre, amelyek kifejtik ezt: Roy Baumesister ésTerry Eagleton egy-egy könyvére.
A 224. variációk szerepelnek az élet értelmére bátorságtól a kötelességig. Megint redundánsan. És nem véletlen, hogy Hankiss nem találja egyiket sem kielégítőnek. Azért, mert az életnek nincs objektív értelme, és az "értelem" szónak nincs valami misztikus, ismeretlen jelentése. A szavak jelentése az, amit mi annak mondunk. Ha nem tudunk egy szónak másik jelentést mondani, akkor nincs neki.
A 282 oldalon Hankiss maga is bevallja: "N.N. maga sem tudja, mire jutott". Mivel N.N. Hankiss alteregoja, ezzel beteljesül, amit mondtam. Hankiss nem talált választ, mert a helyes választ bár ismeri, de elment mellette. Pontosabban, szerintem sejti a helyes választ, de, mint a fent leírt rinocérosz, abba a hitbe menekül, hogy az életnek mégis van valami rejtélyes értelme. Ahelyett, hogy erőt gyűjtsön annak kezelésére, hogy nincs.
Bár az, hogy az életnek nincs egy objektív értelme, amit valaki megtalálhatna, és aztán mindenkinek el lehetne mondani, és meggyőző bizonyítékok esetén minden ember követné is, azt jelenti, hogy ennél sokkal szabadabbak vagyunk. Az, hogy magunknak kell értelmessé tenni az életünket, nem csak munka, hanem szabadság is.
