A "mindenható" c. filmet (Bruce almighty") 2025. december 22-én az RTL csatorna tűzte műsorára, 20:50-es kezdéssel. A történet főszereplője Bruce Nolan, egy frusztrált televíziós újságíró, akit Jim Carrey alakít. Bruce-t kirúgják, és amikor otthon kifakad a párjának, Grace-nek (akit Jennifer Aniston játszik), akkor félig nyíltan megfogalmaz egy klasszikus ateista érvet: ha Isten valóban létezne, és mindenható volna, számára semmi erőfeszítésbe nem kerülne segíteni az elrontott életén, mégis közönyösnek tűnik az emberi szenvedéssel szemben. Legalábbis kornkrétan Bruce szenvedéseivel szemben mindenképpen.
A film Istene – akit Morgan Freeman formál meg – „nyaral”. Ez a gondolat már önmagában is problémás, hiszen a nyaralás azt feltételezi, hogy Isten elfáradhat, megunhatja a feladatát, vagy szünetre szorul. Egy mindenható, mindenütt jelenlévő lény esetében ezek kifejezetten emberi tulajdonságok, amelyek inkább gyengítik, mint erősítik a klasszikus, komoly, keresztény istenképet.
A Hold „közelebb hozása”, amely árvizeket okoz Japánban, extrém, de szemléletes példája annak, hogy minden beavatkozásnak vannak következményei és mellékhatásai. A film ezzel akaratlanul is azt sugallja, hogy a világ nem kezelhető egyszerű kapcsolókkal: még egy isteni beavatkozás is kiszámíthatatlan láncreakciókat indít el. Ez azonban szembemegy azzal az elképzeléssel, hogy Isten minden következményt előre lát és kontrollál.
Az itt ábrázolt probléma nem új keletű: a klasszikus filozófiában nagyon is komolyan felmerült az a kérdés, hogy vajon egy mindenható és mindentudó Isten miért nem teremtett egy „jobb” világot. Gottfried Wilhelm Leibniz híres tézise szerint a mi világunk „a lehetséges világok legjobbika”, vagyis bármilyen beavatkozás szükségszerűen rontana rajta valahol máshol. Ezt az elképzelést figurázza ki Voltaire szatirikus regénye, a Candide, amelyben Pangloss mester makacsul ragaszkodik ahhoz, hogy minden szenvedés, katasztrófa és igazságtalanság végső soron egy tökéletes rend része.
Ez az érvelés azonban ateista szemmel inkább tűnik utólagos racionalizálásnak, mint valódi magyarázatnak. Mivel én, és az emberek, mi nem vagyunk mindent tudók, mi nem tudjuk kétségkívül bebizonyítani, hogy a világ igenis javítható volna. Pontosabban, tényleg nem tudjuk kizárni, hogy mindenféle javító beavatkozás olyasmi volna, mint a Hold közelebb húzása, hogy valahol nagyobb kárt okozna.
Ugyanakkor minden értelmes ember, különösen a saját életét tekintve, Bruce-hoz hasonlóan, sok esetben úgy látja, úgy gondolja, hogy igenis nagyon sok eset van, ahol egy mindehtaó és mindent tudó lény javíthatna valamit. Én erre a legeklatánsabb példának azt szoktam felhozni, hogy a koronavírus járvány valószínűleg egyetlen mutációból, a vírus egyetlen átfertőződéséből akault ki, és úgy terjedt el a világban. Nagyon is reálisnak tűnik az, hogy ezt a véletlenszerű balszerencsés mozzanatot egy mindenható meg tudta volna akadályozni, és elkerülhette volna a sok millió ember halálát. Még ha ennek lett is volna mellékes következménye, nem látszik plauzibiliesnek, hogy miért lett volna olyan rossz következménye, pláne, sok millió ember haláűlához mérhető következménye.
A vallásos védekezés a szabad akaratra szokott hivatkozni, ami a filmben is megjelenik. Továbbá, az "isten útjai kifürkészhetetlenek" érvre, ami végül is ugyanaz, mint Leibnitz álláspontja. Felületes szemlélő gondolhatja, hogy hát akkor itt az ateist-hívő vita döntetlen, szimmetrikus, hoszen az ateisták nem tudják biztosra cáfolni Leibnitzet, a hívők meg nem tudják megmagyarázni, hogy pontosan hogy is elkerülhetetlen mondjuk a covid járvány. De ez nem szimmetrikus. Racionális szempontból mégis reálisabb az a feltételezés, hogy vannak a vilkágban olyan rossz dolgok, amiken lehetne javítani, amik nem a szabad akarathoz kötődnek. És a filmben jogos az az ábrázolás, hogy az egyes emberek ezt a magánéletükben láthatják át legjobban. Igaz, ezek sokszor a kisebb jelentőségű dolgok, míg a járványok, háborúk, terrorista akciók, termézseti katasztrófák jelentősége nagyobb.
Egy kis hiba, ami a film hibája, és nem érv a nagyobb filozófiai kérdésben: Amikor Bruce eltorzítja a hírbemondó hangját, vagy kényszeres cselekvésekre készteti az embereket, egyértelműen megsérti a szabad akarat elvét. Ha Isten – vagy az ő hatalmával felruházott ember – így avatkozik be, akkor az erkölcsi felelősség is értelmét veszti. Hasonló a helyzet az imákkal is: elvileg Bruce bármikor elhallgattathatná őket, mégis hagyja, hogy kaotikusan és kezelhetetlen tömegben érkezzenek.
Az imák feldolgozása különösen problematikus pont. De ez is a film hibája, és nem a filozófiai kérdés döntő érve. Egy mindenható lény számára egymillió ima kezelése nem jelenthetne gondot, mégis a film egy nagyon is emberi, technológiai megoldást mutat be: egy modern számítógépet az imák „tárolására”. Ez azt sugallja, hogy Isten kapacitás- és eszközkorlátok között működik, holott elvileg ilyen korlátokkal nem kellene számolnia. Istennek kellene hogy legyen jobb megoldása a problémára, mint az éppen aktuális legfejlettebb emberi technológia.
Ha Isten képes gondolatot olvasni, akkor előre tudhatná, hogy Grace azt szeretné, hogy Bruce megkérje a kezét. Ugyanígy hirtelen Grace megjelenése a partyn sem lehetne meglepetés, hiszen egy mindentudó lény számára nem létezhetnek váratlan események. Bruce tehát sokkal jobban megoldhatná a dolgokat. A film itt folyamatosan emberi dramaturgiai eszközöket alkalmaz egy olyan szereplő esetében, akire ezek logikailag nem illenek.
Végül a lottónyeremény miatti zavargások is erősen eltúlzottak. Egy istennek – különösen egy mindentudónak – előre látnia kellene az ilyen társadalmi következményeket. Az, hogy mégsem számol velük, vagy nem akadályozza meg őket, tovább erősíti azt az érzetet, hogy a film Istene inkább egy improvizáló, esendő hatalom, mintsem egy következetes, transzcendens létező.
Összességében a film szórakoztató, de nem tekinthető erős teológiai érvnek, és sok belső huibája is van. Tényleg inkább csak a szórakoztatás a célja, ezért nem mutatja be alaposan a problémát, nem is igazán veszi komolyan magát. Emiatt teszi Istent, és Bruce-t, mint istent emberivé, emberi esendőségekkel. A film végén pedig már nem is az a fontos, hogy a mindenhatóságot ábrázolja, hanem inkább a szeretetről, szerelemről akar egy szirupos dolgot a nézől szájába rágni. A rendező és forgatókönyv-írók nem tudták eldönteni, hogy a mindenhatóságot, mint érdekes problémát ábrázolják, vagy egy humoros komédiát rendezzenek, ami Jim Carrey-hez passzol, vagy, hogy ez a szirupos, szerelmi történet legyen. Kicsit mindegyik is lett a film, és ettől komolytalan, és nem csak a komédia értelmében komolytalan.
Ateista szemszögből a jóságos és mindenható keresztény isten elleni érvelésben csupán egy érdekes, szórakoztató hivatkozási pont, pár példával. Ateista szempontból inkább úgy érdemes megközelíteni a kérdést, hogy a film Leibnitz tarthatatlan véleményét akarja szórakoztató formában ábrázolni, és sok pont szerepel a filmben, ami pontosan rámutat arra, hogy miért tarthatatlan a jóságos és mindenható keresztény isten hite. Ha nem is ez a film a legkomolyabb teológiai próbálkozás (ezeket apológiáknak hívják), de a komolyabb teológiák is elkövetnek pontosan olyan hibákat, mint amelyek a filmben is szerepelnek.
