Időnként - nem olyan gyakran - felmerül az a kérdés, hogy milyen igazolás volna az, amire egy ateista elhinné isten létezését? A kérdés jó kérdés. Hasonló ahhoz a kérdéshez, amit Karl Popper tesz fel a tudományos elméletekkel szemben. Ő azt kérdezi, hogy az elmélet támogatója mondja meg, mi lenne az az esemény, amely szerinte cáfolná az elméletet. Minek kéne bekövetkeznie ahhoz, hogy az illető elvesse az elméletet? Ha nincs ilyen cáfoló esemény, akkor az elmélet nem mond semmit a világról, méghozzá azért nem, mert nem zárja ki bizonyos dolgok bekövetkezését. Egy olyan elmélet pedig, amely szerint akármi bekövetkezhet, az ugyebár nem tudja megmagyarázni, hogy miért pont az következik be, ami. Ezen kívül egy ilyen elméletben hívő valaki dogmatikusan hisz valamiben, ami metafizikai, hiszen cáfolhatatlan. Bár, mint látni fogjuk, pont isten esetében az igazolhatóság függ istentől is, így a hit metafizikai mivolta is bonyolultabb kérdés.

Az igazolás és a cáfolás nem egészen ugyanaz, nem szimmetrikus oldalai ugyanazon éremnek, de azért ugyanazon érem két oldaláról van szó, azaz erősen összefüggenek. Az érem egyébként az empirikus hozzáférhetőség, amely hozzáférésnek kétféle eredménye lehet: vagy erősíteni, vagy gyengíteni tudja az elméletet. Az első az igazolás, a második a cáfolás esete. Ha egy elmélet egyáltalán nem igazolható, akkor arra is lehet azt mondani, hogy metafizikai, és aki hisz benne, az alaptalanul hisz benne, ami szintén dogmatikus.

Az igazolás kérdésének csak akkor van értelme, ha egy logikailag lehetséges elméletről beszélünk. Nyilván nincs értelme önellentmondásos elmélet igazolásáról vagy cáfolásáról sokat elmélkedni, mert kézenfekvő, hogy az önellentmondás miatt ab ovo cáfolva van. Ami istent illeti, a hipotézist a kérdésünkhöz nagyon csupasz, elvont módon kell kezelni, mert a létező vallások istenei általában ellentmondásosak. De le lehet csupaszítani egy olyan hipotézist istenről, amely logikailag nem ellentmondásos. Például ilyen az, hogy az Univerzum egy szimuláció, és isten a szimuláció programozója, működtetője. Vagy ilyen a deista isten, aki valamilyen más módon létrehozta az Univerzumot, de nincsenek más, önellentmondásos, zavaros tulajdonságai és történetei.

No de isten nem metafizikai elmélet? Lehet igazolni, vagy cáfolni istent?! Azt gondolom, hogy ha ezt a kérdést passzívan nézzük, akkor felőlünk nézve ez igaz: mi, önmagunkban nem tudjuk igazolni vagy cáfolni. Csak akkor nyílhat lehetőség az igazolásra, ha ő is úgy akarná. Egy transzcendens isten, amelyik nem csinál semmit a világgal, az nem igazolható. Egy tétlen programozó, amelyik nem nyúl bele a programjába, nem igazolható a programon belülről.

Továbbá ha isten létezne, és akarná, akkor sem tudná akárhogyan igazolni létezését. Úgy értve, hogy nem lenne akármilyen igazolás elég erős. Hume-nak van egy híres esszéje a csodákról, amelyben azt állítja, hogy a csodákat soha nem lehet igazolni, és akkor emiatt istent sem lehet soha igazolni. Hume nagyrészt arra támaszkodik, hogy a helyes, megfelelően szkeptikus gondolkodó soha nem fogadja el a csodát - amely ugye kivétel a törvény alól - mindig ragaszkodni fog, és kell is neki a törvényhez. Hume-nak egy bizonyos fokig igaza van, de egy bizonyos fokon túl már nincs. Azért van igaza, mert egy bizonyos szintig a törvény alóli kivételt ún. ad hoc mellékhipotézisekkel magyarázzuk ki. Ezek a mellékhipotézisek lehetnek nem is olyan légből kapottak. Például, hogy aki a csodát látta, az nem megbízható, hazudik, hallucinált, megváltozott tudatállapotban volt, valamilyen illúziónak esett áldozatul. Ilyen dolgok előfordulnak. De az ad hoc hipotéziseknek is van egy határa. És ezért Hume-nak egy ponton túl már nincs igaza. 

Azért nincs, mert bizony tudjuk, hogy a törvényeknek tartott fizikai elméletek időnként megdőlnek, tehát van lehetőség arra, sokszor előfordult már, hogy az anomáliát fogadtuk el, és a törvényt vetettük el. Ehhez az anomáliának magának elég erősnek, erősen igazoltnak kell lennie. Például, ha több kutatócsoport is megerősíti, hogy van fénynél gyorsabban mozgó részecske, és a fizikusok pár éven át nem találnak semmi kritizálni valót a kísérletben, akkor idővel elvetnénk a relativitáselmélet azon tézisét, hogy nem lehet a fénysebességnél gyorsabban mozgó részecske. Ahogy elfogadtuk magát a relativitás-elméletet, amikor ugyanilyen sorozatos anomáliák cáfolták a newtoni fizikát. Az anomáliák és a csodák pedig ebből a szempontból hasonlóak.

De van pár különbség is anomália és csoda között. Az anomáliánál azt gondoljuk, hogy bár ellent mond egy elméletnek, de reméljük, van egy másik, amelynek megfelel. A newtoni fizika anomáliáit például a relativitáselmélet megmagyarázta. A csodáról viszont akkor beszélünk, ha úgy gondoljuk, hogy úgy szegi meg a természettörvényeket, hogy nincs egy másik, igaz természettörvény, amelynek megfelel, azaz természetfelettinek gondoljuk. De istenről pont azt hiszik, hogy tud ilyet. Létezhet tehát olyan, hogy isten csodákat csinál, és ezeket legalábbis anomáliaként elfogadjuk. Az, hogy természetfelettinek fogadjuk-e el őket, már egy kicsit húzósabb kérdés.

Mitől lesz az anomália csoda? Ehhez az kell, hogy azt gondoljuk, soha nem lesz elmélet, amely megmagyarázza. Elég durva anomáliának kell tehát lennie. Továbbá egy személyes istent kell elképzelnünk, akiről motivációkat feltételezünk. A fénysebességnél gyorsabb részecske ugyanis anomália, és csak metaforikusan mondható csodának, nem isten létezésére következtetnénk belőle, hanem arra, hogy a relativitáselmélet nem igaz, és valamilyen más fizikai elmélet a (pontosabb) igazság. Nincs is okunk azt gondolni, hogy isten időnként megszegi a relativitáselmélet fénysebesség-korlátját, mert nincs arra utaló jel, nincs olyan vallás, amely ilyennel állna elő, és amely  adna ehhez valamilyen személyes, isteni motiváción alapuló magyarázatot.

Csoda akkor lesz a jelenség, ha nem csupán egy kis szabályt szeg meg, hanem elképzelhetetlennek tűnik az, hogy természettörvényeknek megfelelő legyen. Továbbá nagyon sokat segít, ha látunk valami személyes motivációját, ami egy személyes istenhez köthető. Például, ha azt látjuk, hogy egy bizonyos, természetesnek nem tűnő beavatkozás megmentett egy emberi életet, az már inkább csoda. A hit alapú gyógyítás például alkalmas lehetne isten igazolására. Csakhogy megvizsgálták, és nem találtak szignifikáns hatásosságot, amely túl menne a placebo hatáson.

Az is előnyös, és mindenképpen elvárnám egy istentől, hogy isten megjelenjen, kinyilatkoztassa magát, és maga mondja el, hogy hát ő tette a csodát, és ezért és ezért. Ez ugyanis további igazolása a csodának, és ráadásul egy konkrét istenhez tudjuk kötni a csodát, mármint ha nem feltételezzük, hogy a megjelenő, csodás képességekkel rendelkező személy nem hazudik. 

Felvetheti valaki azt is, hogy miért lenne ez isten igazolása, ebben az esetben még mindig gondolhatunk arra, hogy valamilyen hihetetlen képességgel rendelkező földönkívüliekről van szó. Ez igaz. Ezért nem is kevés csodára van szükség, hanem sokra, és rendkívüliekre. Esetleg az egész Univerzum felforgatására is, ha nagyon szkeptikusak vagyunk. Sok csoda esetén még mindig hihetünk abban, hogy ezek nagyon hatalmas képességű földönkívüliek, de minél nagyobbak a csodák, annál kevésbé. És akkor még mindig ott van a hazugság kérdése. Miért hinnénk, hogy a földönkívüliek hazudnak? Tehát van egy pont, ahol már isten hipotézise is képbe kerül, és ha az illető istennek mondja magát, ezt is elfogadhatjuk. Az igazolás soha sem lehet tévedhetetlen, soha nem száz százalékig biztos, de hát ez minden más tapasztalati tudományos igazolásnál is így van. Az mindig benne van a pakliban, hogy nem a legjobbnak tűnő elmélet lesz végül igaz. Tehát igen, ebben az is benne van, hogy egy aljas, hozzánk képest rendkívüli hatalommal bíró földönkívüli civilizáció átverhetne minket, hogy ő isten, pedig nem is. De az igazolás ilyen. És igazolásról, azaz konfirmációról beszéltem mindvégig, nem bizonyításról. Én ebben az esetben, tehát, ha a csoda jellege, a megjelenő személy jellege nem utal földönkívüliekre, hanem istenre utal, akkor elhinném, hogy isten az. Ugyanis az beteges dolog, ha valaki minden ok nélkül abban hisz, hogy valami óriási átverés áldozata.

Na most ha arra gondolok, hogy istennek tehát meg kell jelennie (objektíven, a világban kell megjelennie), és csodákat kell tennie (objektív, külső csodákat kell tennie, nem valamiféle belső érzéseket), és arról beszélnie, hogy ő isten, akkor a hívők, főleg a keresztények jöhetnek azzal, hogy a Biblia szerint isten pont ezt tette Jézus képében. Ha jól emlékszem, akkor ugyan az evangéliumokban nincs egyértelműen kimondva, hogy Jézus azt mondta volna, ő maga isten, ezért is volt később a homoousziosz vita, amely szerepel Madách Az ember tragédiájában. Az, hogy Jézus maga isten, és a szentháromság dogmája később keletkezett. És persze logikailag ellentmondásos.

A Bibliával az a gond, hogy a benne szereplő mese régen történt, és a Biblia maga olyan zavaros, és ellentmondásos, hogy hitelteleníti magát, mint megbízható forrás. De van itt még több gond is.

Amiről eddig beszéltem, az privát igazolás volt. Ha valakinek így megjelenik isten, és ilyeneket tesz, és nem kézenfekvőbb az, hogy földönkívüliek voltak, vagy, hogy megőrült, hallucinál, képzeleg, vagy erre nem jön rá, pont ezért, akkor ő persze el fogja fogadni isten létezését. Ebben az esetben ez akár racionális is lehet. De erről másokat meggyőzni nem nagyon fog tudni. Ha isten megjelenik egy pár embernek, és nekik igazolja a létezését, akkor azzal az emberiséget még nem győzte meg. Attól, hogy állítólag megjelent kétezer éve, és meggyőzött ott pár embert, attól én még nagyon nem vagyok meggyőzve itt, a jelenben. Ez az igazolás privát, ez nem adható át. Pláne nem olyan igénytelen, nagyon rossz módon, ahogy a Biblia átadja: ellentmondásosan, zavarosan, homályosan. Mert ha így adja át, akkor egész biztosan nem fogok hinni benne. De ha tisztán, megbízhatóan, konzisztensen lenne leírva, akkor sem. Sajnos ebben az esetben istennek majdnem mindenkit egyenként kell meggyőznie. Ez egy mindenható esetében nem nagy fáradság, akár ez is elvárható tőle. Továbbá a keresztény hit szerint ez történik az utolsó ítéletkor is, és vélhetően halálunk után is. Isten ekkor mindenkivel találkozik a keresztény hit szerint. Tehát hitük szerint megoldható.

De ha mégsem ezt az utat választaná, van másik út is. Ez pedig a nyilvános igazolás. Isten megjelenhet nyilvánosan, dokumentálható módon egyszerre, annyi ember előtt, hogy az egy ideig mindenkinek elég igazolás legyen. Csinálhat továbbá olyan csodákat is, amelyek szintén nyilvánosan hozzáférhetőek, ellenőrizhetőek. Például átadhatja egy tucat eddig nem bizonyított, nagyon nehéz matematikai tétel bizonyítását, megjósolhatja egy tucat jövőbeli lottósorsolás eredményét, olyan tudományos elméleteket mondhat, melyekről a jelenlegi tudománynak fogalma sincs, és hasonlók. Ha ennek híre időben elterjed, mert mondjuk tömegek előtt jelenik meg, és a megjelenéséről egy csomó felvétel készül, akkor ez az élő, gondolkodni képes embereknek igazolás lenne. A lottószámokat például tudják ellenőrizni, a matematikai tételek bizonyítását meg a matematikusok és matematikában elég jó emberek tudnák.  A tudományos elméleteket pedig vagy akkor, de még jobb, ha csak a jövőben lehet igazolni. Lehet pár olyan egyszerű megoldatlan matematikai probléma is, amelynek megoldását közember is tudja ellenőrizni, ha van megoldása.

Ennek a nyilvános igazolásnak van egy olyan egyszerű változata, amellyel rövidre lehet zárni a dolgot. Akkor fogadnám el isten létezését, ha a tudományos konszenzus elfogadja, és nem látom rajtuk azt, hogy megzakkantak. Ami nem valószínű. Istennek tehát volna egy nagyon jól kitaposott útja a létezésének igazolására: olyan jelenségeket kell létrehoznia, amely által tudományos igazolást nyer. Ez ugye a többi létező dolognak elég könnyedén megy. Nem is kell hozzá istennek lenniük. A Hold például milyen könnyedén "tudta igazolni", hogy létezik.

Azt gondolom, hogy amit én igazolásnak követelek meg, az teljesen normális, ésszerű dolog. Hangsúlyozom, mert egy felesleges mellékszál lenne, ha valaki ezt úgy fogná fel, hogy ez a "tündér teljesíti három kívánságod" téma, az egy egészen más kérdés lenne, hogy mit kívánnék istentől magamnak, ha már hiszek benne, és a hatalmában. Egészen más téma az igazolás, és egészen más téma az, hogy valaki magának kér dolgokat. Ebben a postban én egyáltalán nem erről írtam. Hogy isten teljesít-e ilyen jellegű kívánságokat, az az ő dolga, és független kérdés. Hogy isten ad-e megfelelő igazolást magáról, az viszont egy olyan kérdés, amitől függ az, hogy értelmes ember hihet-e istenben. Isten állhat ehhez olyan pökhendi módon, hogy ő márpedig nem ad magáról igazolást, de az ő pökhendi hozzáállása nem változtat azon, hogy a mi oldalunkon mi a racionális gondolkodás. Ha rejtőzködni akar, akkor istennek jogában áll rejtőzködni, aminek a következménye, hogy értelmes ember nem hisz a létezésében. Egy csomó olyan ember van a Földön, akinek a létezéséről én csak, mint statisztikai adat tudok, és konkrétan nem ismerem őket. Így konkrétan nem hiszek a létezésükben személy szerint. Emellett persze nem is tagadom a létezésüket, és nem is tagadom, hogy él kb. annyi ember a Földön, amennyit éppen számon tartanak. De ha valaki azzal jön, hogy él egy John Smith nevű ember Hajdúböszörményben, akkor ezt így konkrétan nem is hiszem, meg nem is tagadom. Amíg ez a John Smith nem találja fontosnak, hogy bemutatkozzon nekem, addig nem is fogok hinni benne. Ha csak homályos meséket küldözgetnek róla, az nekem nem elég.

Nem feltétlenül érvényes minden ateistára az, amit itt leírtam, de azt gondolom, hogy az ateisták többsége nyitott lenne egy valamilyen hasonló igazolásra, egyesek talán szigorúbbak, vagy engedékenyebbek lennének, vagy másfajta irányban kérnék az igazolást. De én nem csak istennek, és nem csak egyik istennek, hanem a másiknak is azt mondhatom, hogy a tudományos igazolás törvényeit nem én találtam ki, nem az én hepciáim, nem csak az ő szívatására találtam ki, általános módszertani elvek, mindennel kapcsolatban ugyanolyanok. John Smithnél, a Holdnál, és istennél is ugyanazok az elvek. Nem részesítenek senkit igazságtalanul előnyben és hátrányban. Másik istentől, másfajta dolgoktól ugyanezt követelem meg: vagy a tudományos igazolás, vagy privátban nekem kell igazolnia magát. A tudomány például mit sem tud arról, hogy van-e itt a szobában egy egykerekű bicikli, de én speciel tudom, mert privát megjelenik nekem, ha odanézek. Másrészt viszont az Androméda-köd olyan, amelynek létezését inkább a tudományból tudom, és igazolása inkább tudományos, mint privát. Én konkrétan, saját szememmel soha nem láttam úgy, hogy ez tudatosodott is volna bennem.

Már csak egy kérdés van hátra. Isten nyilvánvalóan nem igazolta magát, sem nyilvánosan, a fentebb leírt, megfelelő módon, sem privát nekem. A Biblia nyilvános igazolásként nem működik, ugyanúgy, ahogy bármelyik más mitológia-gyűjtemény bármely más istenekről és más dolgokról. Ezek mind egész nyilvánvalóan mesés, nem konzisztens, nem precíz, nem elég világos leírások, és nem tekinthetőek igazolásnak.

Ha pedig isten ezt nem tette meg, annak csak két magyarázata lehet: vagy nem létezik, vagy nem fontos neki az, hogy az emberek általában, és én konkrétan higgyek benne. Mindkét esetben teljesen rendben vagyok azzal, hogy én nem hiszek benne és ateista vagyok. Egészségemre!:)