A címadó fejezetcím John Stuart Mill: A szabadságról c. könyvéből való, amely ingyen elérhető magyarul is akár a Google Books oldalán (bár ez egy elég régi fordítás), de angolul akár hangoskönyv formátumban is a librivox oldalán. Én ez utóbbit hallgattam meg, és nagyon találó érveket találtam arra nézve, hogy miért nem szabad, hogy a szólásszabadságot vallási érzékenység, vagy pláne a kormány érdekében miatt korlátozzuk. A szöveg tehát aktuális a Charlie Hebdo merénylet és az Orbán kormány állandó diktatórikus lépései miatt is. Magyarul azonban kimásolható szövegként nincs meg, úgyhogy be kell, hogy gépeljem ide azt a pár nagyon jól megfogalmazott részletet. A fordítást annyiban korrigáltam, hogy a mai helyesíráshoz igazítottam. Mivel nem eredeti műről van szó, hanem fordításról, ezt jogosnak gondolom.
"Remélhetőleg átéltül már azt a kort, midőn még a "sajtószabadság", mint azon biztosítékok egyike mellett (melyek legsikeresebben alkalmazhatóak a rossz indulatú vagy zsarnoki kormány ellenében) síkra kell szállni." Azt hiszem, felesleges immár annak szükségességét bizonygatnunk, hogy a nép érdekeivel ellentétes törvényhozó vagy végrehajtó hatalom nézeteket és véleményt a népre ne erőszakolhasson. s hogy meg ne határozhassa azon tanokat és magyarázatokat, melyeket egyedül szabad hallania. E tárgy, legalább ilyen szempontból annyiszor és oly diadalmas módon lőn a korábbi írók által megvilágítva, hogy arról itt nincs miért bővebben szólanom." 27.o.
Mill itt szabadkozik, ami kicsit értelmetlen, hiszen utána azért vagy 30 oldalon fog szólni a kérdésben, de én azért tartottam fontosnak ezt beidézni, mert szerintem igen bosszantó, és a konzervatív, valamint vallásos fél szellemi színvonalát mutatja, hogy miközben Mill már 1859-ben úgy gondolta, ez a kérdés már rég eldőlt, addig ők mindig újra előveszik, és elmagyaráztatják maguknak, miért nem szabad egy modern társadalomban a szólás szabadságát így korlátozni. Millnek igaza van: a jogot a 18. században Diderot és Voltaire-ék már egyszer kiküzdötték. Miért kell manapság még vagy egy tucat embernek meghalnia ugyanezért? Illetve ha már kiküzdötték, akkor a Harrachoknak és Orbánoknak miért kell magyarázni?!
"Ha egy ember kivételével az egész emberiség ugyanazon véleményt osztaná, s éppen ez az egy ember volna ellenkező nézeten, az emberiség épp oly kevéssé volna feljogosítva ezen embert elnémítani, mint az utóbbi az emberiséget, ha ugyan erre elegendő hatalommal bírna." 29.o.
Gondoljuk, csak el, ha Kopernikuszt vagy Einsteint elhallgatták volna! Darwint nem említem, mert korában sokan mások is hasonló elméletekre jutottak. És persze Kopernikusz az elnémítás elől a halálba menekült a katolikus egyház elől, mint még sokan mások egy pár évszázadig. És eme példákból is látszik, hogy ha az egyetlen embert elnémítják is, az igazság akkor is győzedelmeskedik. Valahol, valamikor később. Ahogy ezt Mill is fejtegeti. De ettől még ezek az elhallgattatások embertelen igazságtalanságok voltak, vagy lettek volna.
"A legnagyobb baj azonban, amely valamely vélemény elnémításából származik, abban rejlik, hogy ezáltal rövidséget szenved maga az emberiség, az utókor épp úgy, mint mint a jelen nemzedék, azok, akik attól eltérnek, még inkább, mint azok párthívei. Ha a vélemény helyes, megfosztatnak az illetők attól az alkalomtól, hogy a valótlant valósra cseréljék fel [korrigáltam a fordítást az eredeti szerint]; ha pedig helytelen, veszendőbe megy reájok nézve - ami pedig talán épp oly nagy előny - az igazságnak azon tisztább átérthetősége és élénkebb hatása, mely annak a tévedéssel való összeütközéséből származik." 30.o.
Később Mill azt is kifejti, hogy általában nem is egy teljesen igaz és teljesen hamis nézet ütközik, hanem mindkét nézetben van igazság, de egyik sem a helyes. Ilyenkor a szólásszabadság elengedhetetlen ahhoz, hogy a teljes igazság egyáltalán képbe kerülhessen, össze lehessen rakni két nézetből. Példaként Rousseau tanait említi a természetről, amely a 18. század nagy természet-civilizáció vitájának talán legmarkánsabb megfogalmazása. Valójában mind Rousseau, mind az ellentétes nézet féligazság, mert a civilizációnak sok hátránya van, de sok előnye, és hát végül is azért élünk a városokban, és nem a vadonban, mert az előnyei többet nyomnak a latban. Emellett lehet, hogy vannak hibái is, és a természetből lehet meríteni ezek kijavításában. Lehet egy kis lépést tenni a természetesség világa felé is. Mindenesetre Rousseau tanai eltúlzottak, és csak azért voltak népszerűek, mert akkoriban a korszellem nagyon ezt szomjazta. A párizsi szalonokban bizonyos körök ezt akarták hallani.
"Megtagadni valamely vélemény kihallgatását csak azért, mivel kétségtelennek véljük, hogy az valótlan, annyit tesz, mint saját bizonyosságunkat általános bizonyosságnak állítani be. A vitatkozás elnémítása mindenkor csalhatatlanságot feltételez, ..." 30.o.
"Nagyon különböző dolog az, ha valamely nézetet igaznak tartunk azért, mivel még soha semmiféle támadás által nem volt megcáfolva, vagy ha csak azért akarjuk valónak feltételezni, hogy még a cáfolatot is lehetetlenné tegyük." 34.o.
"...szabad vitatkozás hiányával nemcsak a nézetek alaptételeiről feledkeznek meg az emberek, hanem olykor magáról a nézetek való értelméről is." 65.
Mill hosszasan fejtegeti, hogy a keresztények azáltal, hogy nézeteik bevetté váltak, és a vitázókat elnémították mennyire nem élik már meg a tanaikat, nem értik a tartalmukat, stb. Mill természetesen nem keresztényként írja ezt, hanem egy olyan érvelésként, amelyet még a keresztények is elfogadhatnak. Ahogy figyelmükbe ajánlja azt is, hogy Marcus Aurelius, aki igazán bölcsnek volt mondható, és a korai kereszténység tanaihoz oly hasonlító sztoicizmusban hitt, ő is üldözte a keresztényeket, mert a fennálló birodalmi tanok megkérdőjelezését nem akarta megengedni. A keresztények pedig nem mondhatnak mást, minthogy egyetértsenek: nem helyes üldözni egy véleményt, csak, mert a fennálló, bevett nézeteknek ellent mond. Annál is inkább, mert Mill említ egy bizonyos Jézust is, akibe "belé szögezték" a szót, amikor más véleménye volt a vallásról, és Szókratészt is, akinek a vádjában szintén az szerepelt hangsúlyos helyen, hogy nem hitt Athén isteneiben.
Mill még egy oly korban élt, amikor a kereszténység egyértelmű többségben volt Európában. Ma már ez nem igaz, de a keresztények mégis hajlamosak olyan igényekkel előjönni, mintha nagy többségben lennének. Ma a vallási érzékenység címszóval sajnáltatják magukat.
Mill a következő fejezet elején foglalkozik röviden azzal, hogy milyen határai lehetnek a szólásszabadságnak, és az akkori szóhasználattal végül is azt fogalmazza meg, ami ma is sok ország törvényeiben szerepel: a szólásszabadság határa csak az lehet, ha valaki mások elleni erőszakra uszít (91. o).
Szélsőjobboldali olvasóim úgyis ezzel fognak jönni, tehát elismerem ezzel, hogy a holokauszt puszta tagadása manapság eltúlzott törvény, mert csak az uszítást kellene büntetni. Erre vonatkoznak Mill gondolatai: jobb, ha az emberek megismerik azokat a dolgokat, melyek igazolják a holokausztot, és az áldozatok számának becslését.
Talán azért is került a III. köztársaságunk válságba, amit Mill fejteget: elfelejtettük a liberális demokrácia értékeinek okait. Most olyan keserű leckével kell megtanulnunk, mint az Orbán rezsim és a Jobbik erősödése. De ezt a szellemi csatát szerintem meg kell vívnunk. Ennek megfelelően szerintem sem a holokauszttagadó cikket nem kell betiltani, sem a valamilyen vallást kigúnyoló cikket.
