A legutóbbi ateista sörözésen a szabad akarat kérdésről volt szó. Ez egy olyan téma, amely a vallással és az ateizmussal nincs szoros kapcsolatban. Igazából a hívők és az ateisták is gondolhatják azt, hogy létezik szabad akarat, és azt is, hogy nem. Éppen ezért én eddig nem írtam a témáról, mivel szerintem nem életbevágó. De a beszélgetés során csak összeszedtem a gondolataimat, és ha már összeszedtem, akkor leírom.
A szabad akarat kérdése igen szövevényes, de véleményem szerint nem azért, mert olyan bonyolult lenne, vagy nehezen eldönthető, hanem a jó öreg filozófiai hiba miatt: emberek, és filozófusok legtöbbször úgy vitatkoznak róla, hogy nem definiálják, mi az. Ez persze azért történik meg, mert ez egy olyan fogalom, hogy a legtöbben azt hiszik, tudják, mit jelent. Miközben, ha megkérdezzük őket, akkor jellemzően példákat tudnak ugyan mondani, de meghatározást nem. A példák pedig legtöbbször nem világítják meg azt, mire gondolnak.
Egy ilyen példa lehet például az, hogy Józsi eldönti, hogy szerda este az ateista sörözésre megy, vagy a templomba imádkozni. Azt szokták mondani, hogy akkor van szabad akarata, ha elvben mindkét döntést meghozhatja, és ez csak rajta múlik. No de mit jelent az, hogy mindkét döntést meghozhatja?! Valójában ezt nem tudjuk letesztelni. Mert, ha az egyik döntést meghozta, és kivitelezte, akkor a másikat már nem hozhatja meg.(Most tekintsünk el attól, hogy mindkét helyre elmegy, mert ezt egymás után teszi, és két külön döntés. Illetve, hogy vacillál, és nem dönt véglegesen egyik mellett sem).
A tudományban ilyenkor szoktak úgy kísérletezni, hogy sok esetet vesznek, és letesztelik, hogy milyen korrelációk vannak. Az emberek viselkedésében nyilvánvalóan vannak ilyen korrelációk, a hívők nyilván gyakran mnnek templomba, az ateisták meg nyilván ritkán, illetve a turista-jellegű templomlátogatásokon kívül, imádkozni tulajdonképpen gyakorlatilag soha (ha igen, akkor az egy bizonytalan ateista). Ezeket az összefüggéseket ismerjük, van egy általános tudásunk arról, hogy az emberi viselkedésnek is vannak törvényszerűségei, és vannak oksági összefüggések. Ez alapján igazoltnak gondolhatjuk a determinizmust. De az indeterministák pont azzal jönnek, hogy ők ebben az esetben nem fogadják el ezt az igazolást, amely ugye nem száz százalékos, hanem csak bizonyos erősségű korrelációk. Az indeterministák hivatkozhatnak azokra a kivételekre, amikor kicsi, és nem ismert részletek miatt egy ember másképp dönt, mint ahogy azt vártuk volna, látszólag véletlenszerűen. Ilyen egyszerű módon tehát a determinizmus nem ellenőrizhető, illetve csak egy bizonyos erősségű érv hozható fel mellette, amit az indeterministák kétségbe vonnak, hogy konkluzív lenne.
Az egyik talán legjobb gondolatkísérlet, amit eljátszhatunk itt az, hogy mégis veszünk sok teljesen ugyanolyan Józsit (gondolatkísérletben megtehetjük), és sok, teljesen ugyanolyan univerzumot, és arra lennénk kíváncsiak, hogy a Józsik mind ugyanúgy döntenek-e az univerzumukban, vagy sem. Ez a szemléletes gondolatkísérlet tulajdonképpen arról szól, hogy determinisztikusnak gondoljuk-e az univerzumot, illetve benne Józsi viselkedését. Ha az egyforma univerzumok és a Józsik determinisztikusak, akkor ez azt jelenti, hogy a sok Józsi mindegyik univerzumban ugyanúgy fog dönteni, hiszen pontosan ugyanolyan körülmények pontosan ugyanolyan okozatokat okoznak. És akkor eljutottunk az egyik fő kérdéshez, ez pedig a determinizmus kérdése.
A determinizmus kérdése sok ember fejében teljesen szorosan összefügg a szabad akarattal, holott a szabad akarattal kapcsolatos két nagy filozófiai irányzat egyike szerint a determinizmus kompatibilis a szabad akarattal, a másik szerint nem. Én magam kompatibilista vagyok, tehát azt gondolom, determinizmus mellett is van szabad akarat. Sőt.
Az inkompatibilisták véleménye egyszerű, világos, és első ránézésre triviálisan igaz: Ha minden determinálva van, akkor valójában a döntéseink, illetve akaratunk is determinálva van, tehát nem szabad. De ha jobban belegondolunk, akkor a szabadság indeterminizmusként való értelmezése igencsak furcsa, embertelen dolog lenne. Felületesen gondolkodva ez tűnhet az emberinek, pozitívnak, jónak, és valóban szabadnak. De mélyebben belegondolva ez nem igaz.
Hogy ezt megvilágítsam, képzeljünk el egy tényleg indeterminisztikus világot! Ebben a világban előfordulhat, hogy Józsi, tisztességes ateistaként elhatározza, hogy szerda este az ateista sörözésre megy, aztán valahogy mégis a templomban köt ki, és imádkozik. Egy ilyen világ nem szabad lenne, hanem őrült. Költőien fogalmazva, az ilyen ember a véletlen, az indeterminizmus rabja lenne. Lehet, hogy ez költői túlzásnak hangzik, de abban biztos vagyok, hogy az ilyen kiszámíthatatlan világot kevesen gondolnák szabadnak.
Ha jobban megvizsgáljuk, akkor a példa csak arra mutat rá, hogy a döntésünk, és a cselekedetünk, illetve a cselekedetünk kimenete között jól kiszámítható determinizmusnak kell lennie ahhoz, hogy szabadnak érezzük magunkat. A szabadság az, hogy azt csinálok, amit akarok. Ha a tudatos akaratomat A-val, a cselekedeteimet, viselkedésemet V-vel jelüljük, az oksági meghatärozottságot pedig "->"-vel, akkor a szabad akaratot ezzel a képlettel jellemezhetjük:
SZ: A -> V
azt mondhatjuk, hogy a szabad akarat egyik feltétele, hogy ez a képlet az esetek lényeges többségében igaz. Nyilván vannak kivételek, például valaki elhatározza, hogy elkapja a labdát, de nem sikerül neki, vagy vannak különféle betegségek, amikor például valaki elhatározza, hogy feláll a székből, de összecsuklik. De egészséges emberek az egyszerű, akaratlagos döntéseik nagy részét ki tudják vitelezni. A labda elkapása például azért nem mindig sikerül, mert bár a mozdulatot eldöntjük, a mozdulatot megtesszük, de a kivitelezett mozdulat nem alkalmas a labda elkapására. Tehát a szabad akarat itt is megvan, hiszen úgy mozdultunk, ahogy akartunk, csak elszámoltuk magunkat abban, hogy milyen mozdulat alkalmas a labda elkapására.
Tehát a szabad akarat az, hogy az akaratommal nagymértékben meg tudom határozni, determinálni tudom a cselekedeteimet. Ez tehát determinizmus. Csak van egy specialitása: az, hogy autodeterminizmus. Azaz, hogy én határozom meg, mit teszek, és nem valami más. A szabad akarat egyik fontos vonása tehát nem az indeterminizmus, hanem éppen az autodeterminizmus. Vagy máshogy fogalmazva az, hogy ne külső dolgok korlátozzanak minket. Ha így mondom, akkor elég világos mindenkinek. A szabadság tényleg az, amikor nem nagyon vannak külső korlátaim. Tehát ha ateista sörözésre megyek, akkor el tudjak menni.
No de mi van az akaratommal, és a döntésemmel? Ez a rész még nyitva maradt. Vajon a szabadsághoz szükséges-e az, hogy a döntéseim ne legyenek determinálva? Bizonyos döntéseinknél véleményem szerint teljesen őrült dolog volna az, ha indeterminisztikusnak képzelnénk el őket. Például, ha egyszer Józsi ateista, akkor nem meglepő, hogy úgy dönt, hogy az ateista sörözésre megy, és nem a templomba. Ez egy elég jól determinált dolog. Mégsem gondoljuk a szabad akarat megdőlésének, mert autodetermináció, azaz beleillik a Józsiról alkotott képbe. Azt nem gondoljuk a szabadság sérülésének, hogy Józsi az alkatához megfelelően, ésszerű döntéseket hoz.
Bizonyos más esetekben viszont elfogadunk "véletlenszerű" döntéseket. Ha Józsi például egyetlen mosóporról sem tudja, hogy jobb-e a másiknál, egyikhez sem fűzik érzések, és a mosóporok ára is azonos, akkor természetesnek vesszük, hogy a döntése véletlenszerű lesz, amikor mosóport vásárol. Itt akár azt is el tudnánk képzelni, hogy valóban véletlen. De én azt gondolom, hogy ha ez sem véletlen, az sem ellentétes a szabad akarattal. Valójában ezek az esetek is determinisztikusak, ezek álvéletlen döntések. Ilyenkor olyan kicsi dolgok határozzák meg a döntéseinket, amelyeket nem ismerünk, vagy nem mérünk fel, és emiatt véletlenszerűnek tűnnek.
Amikor például dobókockával dobunk, akkor azt a legtöbb esetben véletlennek mondjuk. Holott, egy determinisztikus világot feltételezve, pontosan fogalmazva ez álvéletlen. Ha megfelelően sok és pontos információval rendelkeznénk a kockáról, a dobásról, és az asztalról, továbbá elég számítási kapacitásunk van, akkor elég jól jósolható lenne a kockadobás eredménye. Jelenlegi technikai szintünkön ezzel már próbálkoznak, és az már kiderült, hogy a kockadobásnál a végeredmény, és a kezdetben lent lévő lap között van némi korreláció. A mondandóm itt nem az, hogy mit, mikor tudunk megjósolni és kiszámítani, ennek sok gyakorlati korláta lehet. A mondandóm az, hogy sokszor véletlenként modellezünk olyat, amiről gondolhatjuk azt, hogy valójában determinisztikus. Egy másik, hasonló példa, amikor az evolúcióban a mutációt véletlennek modellezzük, holott vannak különféle okai, melyek determinisztikusak lehetnek (kozmikus sugárzás). Csak nem ismerjük őket, illetve a folyamat szempontjából az a lényeg, hogy függetlenek az egyedek genetikai eloszlásától.
Én azt mondom, hogy a szabad akarat is hasonló dolog. Pontosabban, ez nem eredeti gondolat, mert beleilleszkedik Dennett filozófiájába, aki arra hívja fel a figyelmet, hogy még ha a világ determinisztikus is, a káoszelmélet miatt, meg mert egyszerűen nem rendelkezünk azzal a töménytelen mennyiségű adattal és számítási kapacitással, ami ehhez kéne - bizonyos okokból esetleg nem is mérhetünk meg ennyi adatot - sokszor nem tudjuk kiszámolni más emberek viselkedését.
A mosóporos példában például lehet, hogy Józsi valamilyen emlék, valamilyen érzelem, valamilyen benyomás miatt dönt az egyik vagy a másik mellett, no de mi erről keveset tudunk, és nem tudjuk kiszámolni, ezért úgy modellezzük, hogy Józsi véletlenszerűen döntött. Valójában álvéletlenszerűen. Sőt, az is lehet, hogy minderről Józsinak sincs túl sok fogalma, ezért őneki is az az illúziója, hogy véletlenszerűen döntött.
A nagyon híres Libet kísérletek például kimutatták, hogy amikor úgy hisszük, hogy szabadon döntöttünk valamiről, akkor ott már tudat alatt, egy kicsivel előtte már megszületett a döntés. Ez pedig arra utal, hogy bizony az akaratunk is determinált, méghozzá belsőleg, legtöbbször a tudatalattink által, amely pedig érzéseket és emlékeket integrál. Minderről azonban a külső néző általában keveset tud, és mi magunk sem tudunk sokszor túl sokat. Ha a tudatalan akaratunkat TA-val jelöljük, akkor a Libet-késérlet azt mutatja ki, hogy:
L: TA -> V
De ez nem mond ellent a szabad akaratnak, hiszen feloldható így:
TA -> A -> V
Tehát a tudattalan döntéseinkből tudatos döntések lesznek, a tudatos döntésekből pedig cselekvés. Legalábbis a cselekdeteink egy jelentős részében. Ahogy már utaltam, vannak kivételek. Például a cselekedeteink egy jelentős része automatikus, azaz a tudattalan közvetlenül cselekvésbe megy át, anélkül, hogy tudatosan ezt kontrollálnánk. A szervezetünk eme automatikus funkcióit, vagy például a mozgásunk finom motorikus irányítását senki nem gondolja a szabad akarat sértésének, mert mindenki úgy gondolja, hogy a szabad akarat azokról az esetekről szól, amikor tudatos döntésnek van szerepe a cselekvés kivitelezésében.
Józsit tehát jobb híján úgy modellezzük, mint egy ágenst, akinek akarata van, aki döntéseket hoz. Eme döntések okáról sokszor sokat tudunk, mert adódnak Józsi egyéb tulajdonságaiból. De nagyon sokszor nem, és ez az, amikor álvéletlennek modellezzük a döntését. Amikor viszont Józsi döntött, akkor azt gondoljuk, hogy nagyjából determinisztikusan ki tudja vitelezni azt. Persze ezt csak akkor gondoljuk így, ha Józsi a köznapi értelemben véve szabad körülmények között cselekedhet.
A TA -> A -> V sorból tahát a valóságban az a helyzet, hogy az A -> V rész elég nyilvánvaló, átlátható, ismert a cselekvő személy számára, de sokszor mások számára is. A TA -> A rész viszont sokszor még a cselekvő személy számára is rejtélyes, mások számára pedig még inkább. Nem ismertek az okok, illetve nem kiszámíthatóak az összefüggések. Ezért van a véletlenszerűség illúziója. De ez csak egy illúzió.
Én ezt értem szabad akarat alatt, hogy vannak bizonyos bonyolult rendszerek, az emberek ilyenek, amelyeknek van egy komplex belső állapota, melyet akaratnak nevezzük, ez az akarat bár determinált, de jelentős részt autodeterminált, és még ez a determináció is nehezen számolható ki, ezért sokszor álvéletlennel modellezzük. Az akarat viszont elég jól kiszámolhatóan meghatározza a viselkedést. Ha ezt nevezzük szabad akaratnak, és én ezt tartom értelmesnek, akkor az a determinisztikus Univerzummal összeegyeztethető, sőt, determinisztikus univerzumot feltételez, csak determinisztikus univerzumban működik. Így tehát én is a kompatibilista nézethez tartozok, nézetem hasonló Dennett, Hume, Popper nézeteihez.
A szabad akarat fogalmának tehát három komponense van:
1) A cselekvéseket az akarat (A->V) nagy mértékben determinálja, és ez a rész nagy mértékben átlátható, kiszámítható.
2) Nagyfokú autódetermináció. A külső, tudattalan kényszer nem jelentős, az akaratot nagy mértékben az akarat, illetve a tudattalan determinálja. Ez az autodetermináció sokszor kiszámítható, érthető, logikus, racionális. Külső, tudattalan tényezők az akaratot csak hosszú idő alatt másítják meg. Amennyiben egy külső tényező az akaratot mégis hirtelen befolyásolja, az legtöbb esetben tudatos információ. Például, amikor valaki egy addig egyáltalán nem tudott, fontos dolgot tud meg valakiről vagy valamiről, és emiatt érthető, átlátható módon, tudatosan másítja meg az akaratát.
3) Másrészt az egész rendszer elég komplex ahhoz, hogy az akarat autodeterminációja sokszor nem számítható ki elég jól, részben kaotikus jelleget ölt, a külső tudattalan tényezők lassú beszivárgása szintén nem számítható ki. Emiatt az az illúzió alakul ki, hogy az akarat sokszor nem determinált, véletlenszerű, nem érthető, kaotikus. De ez egy a dobókocka viselkedéséhez hasonló álvéletlen, miközben a dobókockától komplexita természetesen alacsony ahhoz, hogy szabad akaratot tulajdonítsunk neki.
A 2. és 3. pontban kiszámíthatóság, racionalitás, logikusság szempontjából két ellentétes tényezőt is felsoroltam. A szabad akarat tehát két ellentétes dolog egyensúlyát is jelenti. De ez a kiszámíthatóság ráadásul nem is rögzített, változhat azzal, hogy több információt szerzünk egy bizonyos történésről. Egy döntés tűnhet először nem determináltnak, rejtélyesnek, véletlenszerűnek, aztán, ha jobban megvizsgáljuk, illetve több információt szerzúnk róla, akkor rájövünk, hogy mégis determinált. Mint például a fenti, mosóporos példa. Így lehet az is, hogy ellentmondásmentesen beszélhetőnk a véletlenszerűség illúziójáról, és egyúttal arról, hogy ez az álvéletlen valójában determinált lehet, ha jobban megvizsgáljuk. Ez tehát nem egy logikai önellentmondás a fogalomban, és a három pontban.
Az, hogy mit modellezünk így, szabad akaratként, az attól függ, milyen komplex rendszerről van szó. A szabad akarat fogalma ilyen szempontból nem egy világosan lehatárolható fogalom. A dobókockának nem tulajdonítunk szabad akaratot, mivel bár nem kiszámítható, de nincs olyan belső állapota, amit "akaratnak" mondanánk. Egy számológépnek meg mondjuk van belső állapota, de elég jól kiszámítható. Bizonyos elég komplex dolgok, mint az emberek, esetleg a főemlősök olyanok, hogy egy vázlatos módon szabad akarattal rendelkező ágensként modellezzük őket.
Az emberek, akiknek szabad akaratot tulajdonítunk, ők is elég vegyesen viselkednek. Néha nagyon álvéletlenszerűen viselkednek, emellett sokszor nagyon is determináltan, sokszor autodetermináltan, de sokszor meg a külső tényezők is nagyon is sokat számítanak. Hosszú távon pedig az autodetermináció is visszavezethető régebbi, örökölt vagy szerzett tulajdonságokra, melyeket külső okok determinálnak. Tehát ismétlem, ez a szabad akarat fogalom nem igazán jól definiált, és nem modellezi az ember viselkedését teljes mértékben, még egy felszínes szinten sem. Én magam nem is használnám ezt a fogalmat, ebben a cikkben inkább azt próbálom elmondani, mi lenne az a fogalom, amelyet én használnék, ha sarokba szorítanak, hogy mondjak valamit a szabad akaratról, illetve, hogy mit gondolok, az emberek elképzelései mögött hogyan rekonstruálható egy még úgy ahogy használható, konzisztens fogalom.
Ide kapcsolódik Dennett azon megjegyzése, hogy a magyarázatoknak különféle szintjei vannak, és sok esetben akik vitatkoznak, egy magasabb szintű leírást próbálnak egy alacsony szintű leírással ellentétbe állítani. Így például alacsony szinten az emberi agy fizikailag, vagy molekuláris biológiai szinten, vagy neurobiológiai szinten leírható, és szokták mondani, hogy csak vegyületek, vagy elektromos jelek összessége. Magas szinten pedig tudatos élőlénynek írjuk le. Alacsony szinten az emberi viselkedés nagyjából determinisztikus fizikai folyamatokra redukálható, de magas szinten szabad akarattal rendelkező ágensként fogjuk fel. Itt nincs ellentmondás, elismerhetjük, hogy emögött a szabadnak modellezett akarat mögött lehet alacsony szinten determináció.
Mindeddig természetesen elhanyagoltuk a kvantummechanikát, amely szerint a világ valójában valószínűleg tényleg véletlenszerű, legalábbis mikroszinten. Azért hanyagoltuk el ezt, mert ez makro szinten nem érvényesül, makro szinten a világ elég determinisztikus, néhány egzotikus elképzeléstől eltekintve, például a Penrose féle kvantumtubulusok, és hasonló őrültségeket eltekintve.
A szabad akarat témájában fel szokták hozni az erkölcsi kérdéseket, és a felelősséget. Úgymond, ha az embernek nincs szabad akarata, vagy determinálva van, akkor nem felelős semmiért, nem beszélhetünk erkölcsről, és különösképpen büntetésről. Csakhogy szerintem itt is kompatibilitás van. Az emberek akkor is felelős a döntéséért, akkor is van jó és rossz döntés, ha ezek determinálva vannak. Vegyünk egy roppant egyszerű példát, amely determinisztikus, egyszerű rendszerről szól, amelyet biztosan nem modellezünk szabad akarattal. Legyen mondjuk egy bomba. Ennek még belső állapota is van. Ez a belső állapot lehet olyan, hogy a bomba élesítve van, és lehet olyan, hogy nem. Ha élesítve van, az rossz, ha nem, az jó. Ezt ugyan nem mondjuk a bomba akaratának, saját döntésének, pont azért, mert ezt külső tényezők határozzák meg, és nem maga, és nem is a múltja, az emlékei, az érzelmei. De ez az állapot ezen kívül olyan, mint az akarat, vagy egy döntés, csak nagyon egyszerű. Na most, ha ez a bomba élesítve van, azaz rossz állapotban van, akkor teszünk ellene. Akkor "büntetjük" a bombát: hatástalanítjuk, vagy izoláljuk, hogy ne tudjon másokban kárt okozni.
Na most én nem látok éles különbséget aközött, hogy egy embert megbüntetnek, mert olyan állapotban van, hogy hajlamos a bűnözésre, és aközött, hogy egy bombát hatástalanítanak, hogy ne robbanjon fel, vagy izolálnak, hogy ne okozzon kárt, amikor felrobban. Persze a büntetésnek a funkciója nem csak a megelőzés, de ezt a funkciót olyan esetekben is értelmesnek gondoljuk, amikor egy egészen egyszerű, determinisztikus rendszerről van szó, amelyre nem mondjuk, hogy szabad akarata van. Tehát szerintem a determinációnak nincs sok köze a büntetéshez és felelősséghez. Annál inkább van annak a szabad akarat fogalomnak köze a felelősséghez, amelyet én bemutattam. Felelősnek akkor tartunk egy embert, ha ő nagy mértékben determinálni tud valamit, és ha őt nem nagyon determinálja semmi kívülről. Minél kevésbé tudja valaki kontrollálni magát, és a cselekedeteit, annál kevésbé van felelőssége. Minél inkább valami más korlátozza őt, annál inkább van másnak felelőssége.
Mindennek a vallásokhoz valójában nincs sok köze. Annak ellenére, hogy a vallásokban is sokat beszélnek szabad akaratról. Ahogy például írtam, a gonosz problematikájára legtöbbször ezt húzzák elő. Ami egyrészt hülyeség, másrészt a szabad akarat fogalmát sem határozzák meg. Ők sem. Ha ugyanis isten mindent tudó és mindenható lenne, akkor az Univerzum isten szempontjából egész biztosan determinisztikus lenne. A kompatibilista nézetnek megfelelően ettől persze még beszélhetnénk szabad akaratról. És beszélhetnénk arról is, hogy az embereknek felelőssége van. De emellett annak az istennek is lenne felelőssége, aki mindenről tud, és mindenható. Hiszen ahogy az előbb rámutattam, ha valaki más nagy mértékben determinál engem, akkor ezzel átvesz a felelősségből. Sőt, ennek az istennek igencsak sokkal nagyobb felelőssége lenne az emberi gonoszt illetően, a nem emberit illetően meg pláne. Olyan pedig nem létezik, fogalmi lehetetlenség, hogy egy mindent tudó, mindenható lény magától független lényeket teremt, és ezzel lemondhatna a felelősségről. Nem tud. Fogalmi képtelenség.
