Egész mostanáig Spinoza engem nem érdekelt. Soha nem hallottam igazán nagy gondolatot, amely tőle származik, és hát amit az ember felületesen tud róla, az az, hogy panteista volt. Ami számomra legfeljebb annyit jelentett, hogy "máshogy zizi". De kicsit tanulmányozva rájöttem, Spinoza nagyon is érdekes filozófus, és pont az ateizmus számára. Először is az, ahogy az a "panteizmus" szembe helyezkedik a keresztény hittel, másodszor pedig az, ahogy végül is a panteizmus ziziség. Spinozáról elsősorban különféle előadásokból tájékozódtam.
De az Etika elejét is meghallgattam (librivox). Teljesen végigolvasni nagy mazochizmusnak tűnik, nem tudom, hogy ráveszem-e valaha is magam, hogy valaha is úgy döntenék, hogy megéri a rá fordított időt.
Van ezen kívül egy nagyjából hiteles, és nagyon érdekes dokumentumfilm Spinozáról, amely szabadgondolkodó lázadónak mutatja be, aki abszolút merészen áll szembe a korának hitével, annak sok hittételével, elmegy odáig, hogy kiközösítik, mindenkivel szembe megy, és csak a korabeli holland állapotoknak és szerencsés véletlennek köszönheti, hogy nem küldték máglyára.
Spinoza fő műve az Etika, amely manapság abszolút aktuális volna, az etikatanítás miatt, ha valóban az etikáról szólna. De ez egy metafizikai, teológiai mű, amelyben Spinoza bizonyos axiómákból és definíciókból levezeti a világ dolgairól vallott hitét. Bizonyára valahol etikát is (a lenti kerekasztal-beszélgetésben elhangzik, hogy miért is "Etika" a könyv címe?). De roppant száraz, "skolasztikus"-jellegű, alig lehet elolvasni, nem is olvastam végig. Emiatt kicsit bizonytalan vagyok, mert a másodlagos irodalomból, előadásokból rekonstruáltam, mi lehetett Spinoza filozófiája, illetve az Etika elejéből. A másodlagos irodalmak pedig sokszor meglehetősen egyoldalúak, pontatlanok, vagy egyenesen félreértelmezik a filozófust. Egy érdekes illusztráció ez a kerekasztal-beszélgetés, amelyben több filozófus, köztük pár Spinoza szakértő vitatkozik, és mondják Spinozát materialistának, de dualistának is. Itt pont az hangzik el, hogy Spinoza nem panteista.
Bizonyos ellentmondásokat eme bemutatások között kiszűrve, azt mondhatom, hogy számomra úgy tűnik:
- Spinoza nem hitt egy személyes istenben. Kifejezetten tagadta, hogy Istennek akarata, személyisége, érzelmei lennének.
- Spinoza nem hitt a túlvilágban.
- Spinoza nem hitt a transzcendens világban.
- Spinoza nem hitte, hogy isten létezéséből erkölcsi elvek következnének.
- Spinoza a Bibliát nem tartotta hibátlan és tévedhetetlen könyvnek, és inkább csak a karitativitás elvében és az istennek való engedelmesség elvében tartotta tévedhetetlennek. Az egy érthetetlen dolog, hogy ehhez miért ragaszkodott.
- A kerekasztal-beszélgetés szerint Spinoza gyengén dualista volt abban, hogy az elme és az anyag (agy) jelenségeit elkülönítette, azt állítják, hogy a kettő kauzális kapcsolatait tagadta. Később viszont az is elhangzik, hogy a kettő szoros kapcsolatát hangsúlyozta. Arra is utalnak, hogy az elme és az anyag dualitása egy magasabb szinten mégis monizmusba egyesül, mivel végül is egyetlen szubsztancia van, ami ráadásul istennel egyenlő.
Az ontológiai-metafizikai nézetei tehát roppant bonyolultak, és ma már semmiképpen nem tartható, inkonzisztens hülyeség.
Amit Spinoza hitt az erkölcsről, hogy annak körültekintő módon az egyéni jólétet kell szolgálnia, előremutatónak tűnik. Az élete mutatja meg, hogy ez az individualizmusra alapozott erkölcs nem kell, hogy kicsapongó, önző legyen, lehet nagyon is hasonló ahhoz, ahogy az emberek egy "jó" pap életét képzelik el. És ezzel Spinoza megmutatta azt is, hogy lehet személyes istenbe vetett hit nélkül is erkölcsösen élni, az "erkölcsös" többségileg elfogadott értelmében. Ez akkoriban nagyon fontos vitatéma volt, mert sokan féltek, hogy a társadalmi rend szét fog esni a vallás, vagy a kereszténység bukásával-
Amit Spinoza hitt istenről azt panteizmusnak szokták mondani, de már láttuk, hogy ezt vitatják is. A panteizmusát semmiképpen nem úgy kell elképzelni, hogy isten afféle faunként él a természetben, vagy afféle entként vagy szellemként, beleolvadna a természetbe, hanem úgy, hogy a világ, az Univerzum isten természetének, szubsztanciájának része. Spinoza tehát egyrészt a mai értelemben naturalista, fizikalista, materialista Univerzummal nagyjából ekvivalensen képzelte el az Univerzum működését. Ugyanazok az oksági törvények irányítják, isten léte ehhez semmit nem ad hozzá, nem változtat. Isten nem úgy létezik a természetben, hogy ez bármit is változtatna azon. Egyébként sem benne él, hanem inkább az Univerzum "létezik istenben".
Ha kihámozzuk az Etika elejét, akkor kiderül, hogy ez technikailag úgy értendő, hogy egyetlen, végtelen szubsztancia van, végtelen attributummal, ez Isten. A világ dolgai pedig eme szubsztancia attributumainak modifikációi. Szóval a konstrukció valami ilyesmi. Hogy ez most panteizmus-e, az jó kérdés, mert az igazi panteizmus az lenne, ha isten és az Univerzum egy lenne. Spinozánál, úgy tűnik, az Univerzum inkább része istennek. Spinoza filozófiai racionalista volt (ami nem ugyanaz, mint a köznapi "racionális" jelző jelentése), akárcsak Descartes. Ez az egész konstrukció illik ehhez (persze Descartes metafizikája eléggé más). Tulajdonképpen isten, a szubsztancia szükségszerű létét isten fogalmából vezeti le, és az Etika eleje csupán egy kiterjesztett ontológiai istenérv, amelyről tudjuk, hogy eleve elrontott ötlet, mert analitikus állításokból nem lehet valaminek a tényleges létezését levezetni, illetve bármi ténylegeset. Tudjuk azt is, hogy az ontológiai istenérv miért nem működik. És ha már Descartes-ot említettük, mint tudjuk, ő hasonlóan racionálisnak vélt ontológiai istenérvek mentén egy egészen más metafizikát "vezetett le". Nyilván mindkét levezetés hibás, mivel eleve lehetetlen.
Van Spinozánál egyébként még egy érdekes, de elég hülye istenérv. Azt mondja, hogy amiről nem mutatható ki, hogy nem létezik, vagy aminek nincs oka a nem létezésre, az szükségszerűen létezik. Ez pont az Occam borotvájának ellentéte. Egy ilyen elv katasztrófához vezet, ilyen alapon nem csak istenben, hanem bármi másban is lehetne hinni, sőt, hinni kellene, beleértve más isteneket, fogtündéreket, jetit, loch nessi szörnyet, Russell teáskannáját, és sok mindent. Továbbá, ha valaki azt veti ez ellen, hogy az egy istenben való hit ellent mond a többiekben való hitnek, akkor nincs meghatározva, hogy az ellentmondó dolgok közül melyikben kell hinni. Ez egy érdekesen hülye érv volt, de az Occam borotvája elvének megértéséhez egy jó adalék.
Spinozát olvasva rájövünk arra is, hogy mekkora ökörség a panteizmus, és most csak arra a nézetre gondolok, hogy isten és a természet ugyanaz. Eléggé divatos ma a new age vallásokban az a gondolat, hogy az Univerzum maga isten. Ez a panteista állítás egy teljesen metafizikai, tisztán analitikus konstrukció, amit az Univerzum mögé képzelnek, de empirikus szempontból nem módosít semmit. Ha ezt elhagyjuk, a maradék maga az Univerzum, ahogy mi ma beszélünk róla. A hétköznapi és new age panteistáknál még ennyi értelme sincs a dolognak. Az ő panteizmusuk csupán tisztán abból áll, hogy két szavuk van ugyanarra a dologra: istenre és az Univerzumra. Ők még a "szubsztanciával", mint elméleti konstrukciójával sem erőltetik meg magukat.
Sokak szerint abból, hogy a természet maga az isten olyan nem objektív és nem faktuális különbségek adódnak, hogy máshogy kell hozzáállni a természethez. De ez - mint mondtam - szubjektív: egy modern értelemben materialista/fizikalista/monista/naturalista nagyon is szeretheti, rajonghat a természetért. Tehát nem igazán értem, mire jó a panteizmus azon kívül, hogy bonyolultabban beszélnek.
Spinoza jó példa arra is, hogy miért baromság a teológia általában. Empiria által alá nem támasztott axiómákból tele lehet írni levezetésekkel egy könyvet, de az egész analitikus spekuláció marad, hiszen végül Spinoza nem teszteli a levezetések valósággal való összevetésével az axiómáit. Másrészt a levezetései nem igazán euklideszi precizitásúak. Ennyit olvastam a könyvből, ahol dedukciószerűséget ad elő, az tele van hibákkal, hiányosságokkal. A formális bizonyítás helyett inkább az van a könyvben, amit Spinoza nem formálisan logikusnak hitt. Ez meg elég hibás. De még ha tökéletes volna is, nem volna más, mint egy fikció logikus következményei. Afféle: "mi volna, ha létezne a télapó?!"
És hogy ateista volt-e Spinoza? Vádolták ezzel, és nagyon szűk értelemben az volt, hiszen nem hitt a teoszban, amely teosz a személyes isten. Láttuk, ez kifejezetten tézise volt Spinozának. De a mai értelmében az ateizmusba általában beleértik, hogy semmiféle cselesen definiált istenben nem hisz, deistában sem, panteistában sem. Azt is láthattuk, hogy Spinoza a Bibliának valahogy etikai autoritást tulajdonít, ami érthetetlen, amennyiben a Bibliát csak egy könyvnek fogjuk fel, és úgy ítéljük meg, mint a többit. Ha így teszünk, akkor a könyv etikai mondandóját nem azért fogadjuk el, mert a könyv ezt mondja, hanem azért, mert azt gondoljuk, a könyv j érveket hoz fel mellette. Spinozánál én alig találtam ilyen érveket. Persze relativista nézetből tekintve egy könyvnek még ennél is csak gyengébb szerepet tulajdoníthatunk, nevezetesen csupán csak bemutathat erkölcsi elveket, melyek tetszhetnek bizonyos olvasónak, inspirálhatják, de végül is nem lehet érvelni amellett, hogy egyfajta etikai rendszer az abszolút igaz. Így a Biblia legjobb esetben se lehetne jobb, mint egy ajánlás, melyet sok keresztény követhet, másoknak pedig semmi érvértéke nincs.
Végül egyébként nem az a fontos, hogy Spinoza szűk értelemben esetleg ateista volt-e, tág értelemben meg nem. Amit hitt, mai nézőpontból mindenképpen tele van zöldségekkel, annak ellenére, hogy a korához képest meg igencsak progresszív és kritikus volt.
