Hogyan választható szét Mohamed Merah Abdelkaderade-től, aki büszke rá, hogy testvére megölte a zsidó gyerekeket? Ki tudja, mikor fog ő ilyet elkövetni? Elválasztható-e Mohamed a többi esetleg hívő testvérétől, akik esetleg nem ezt gondolják? Elválasztható-e a szalafista elvtársaitól, akik hasonlókat gondolnak, de ritkábban követnek el ilyeneket? Elválasztható-e a többi franciaországi algériaitól, aki hívő? És ők a nem algériaiaktól? Hol a határvonal? Megelégszünk-e azzal, hogy utólag elkapjuk az ilyen esztelen embereket? Elégséges-e az, hogy csak akkor eszmélünk? És nem a vallással kéne már valamit kezdeni?!

***

Manapság nagyon sokan próbálják eladni a vallást intellektuális körökben, miközben minden nap olvasunk, hallunk elrettentő híreket. Papok, más vallási vezetők, szóvivők értelmiségiek, gyakran tudósok beülnek egy könyvtárba, tévé stúdióba, kávézóba, sokszor még konferenciát is rendeznek, sok pénzért, és nagy, álszent módon diskurálnakviszonylag felszínes módon a tudomány és vallás összeegyeztethetőségéről, vagy a vallás fontos szerepéről az erkölcsben, és hasonlókról. Nyomják a "filozofikus" hülyeséget, miközben el kell számolniuk azzal, hogy itt vannak ezek a szörnyű események.

A standard magyarázkodás az, hogy a elválasztják a hitet a vallástól, és leginkább az egyháztól. Ez leginkább az európai nagy egyházak (főleg a katolikus), irdatlan bűneivel való szembenézés technikája. Pontosabban a szembenézés elkerülésének módja.

Az iszlámra jellemző terrorizmus, vagy most már a norvég sorozatgyilkos, Anders Behring Breivik révén a keresztény hitre is kiterjedő eszement sorozatgyilkosságok szőnyeg alá söprésének technikája viszont a fanatizmus, és a "normális" hit kettéválasztása. Én Richard Dawkinstól hallottam először, és talán ő a legjelentősebb képviselője jelenleg annak a nézetnek, hogy ez nem lehetséges: nincs hit fanatizmus nélkül.

Mielőtt elméleti szinten részleteznénk a dolgokat, nézzük a napokban bekövetkezett, sajnálatos, újabb esetet, a toulouse-i iszlám terroristát, Mohamed Merah esetét! Adva van egy algériai származású, de már Franciaországban született fiatalember. Különféle külvárosokban nőtt fel, csonka családban, belekeveredett mindenféle alvilági bűnözésbe, de volt esélye arra is, hogy karosszérialakatosként, normális életet éljen. A bűnök, melyeket korábban elkövetett, sajnálatosak voltak, de nem Mohamed az egyetlen, aki ilyen, rossz útra tér. Ehhez nem kell vallás. Vallás nélkül Mohamed lehetett volna egy a sok zavarodott, kicsit hülye, zavaros életet élő ember közül, amilyenek vannak Franciaország szerte, Magyarországon, az egész világon. Kicsit gyakrabban fordul ez elő bizonyos bevándorlóknál, de hát ez a globalizált világ és a rasszizmus egy olyan problémája, amelyre itt nem fogok kitérni.

A történet ugyanis akkor fordult durvábbra, amikor Mohamed bátyja, Abdelkadera a Korán tanulmányozására buzdította testvérét. Amikor a börtönben fundamentalista, iszlamista szalafista csoporttal ismerkedett meg. Utána Egyiptomba, Afganisztánba utazott, és nagyon valószínű, hogy a Talibánnal és az Al-Quaidával is kapcsolatba került. Nem feltétlenül volt a szervezettel nagyon szoros összeköttetésben, de hát az Al-Quaida nagy problémája számunkra manapság az, hogy miközben a vezetőit sorra likvidálják, sok cellája működik a maga feje után. Az Al-Quaida ma már inkább rossz példa, amely nagyon is terjed az iszlamisták között, és nem valami szervező központ.

Mohamed Merah Franciaországba visszatérve továbbra is furcsa életet élt: ismerősei közül sokan sokfélét mondanak róla, volt egy "normális" kép is róla, mely szerint segítőkész volt, nem vallásos, és bár továbbra is bajos ember volt, nem mutatta előjelét annak, amit végül elkövetett. Sok embernek nem mutatta, vagy nem látták ezt meg. Ezt hihetőnek tűnik, van ilyen.

Aztán mégis megtette, amit megtett: legyilkolászott pár szolgálaton kívüli katonát, és aztán pár iskolába járó zsidó gyereket. Hogy miért? A gyerekeket bosszúból a palesztin-zsidó konfliktus miatt. Mondhatná valaki, hogy ez mondjuk egy elborult reakció a politikai helyzetre, és nem feltétlenül van köze a valláshoz. De a francia katonák legyilkolása Afganisztán miatt, az már sehogy sem "indokolható" az iszlám nélkül, merthogy az Afganisztáni kormány és a Talibán szembenállásának fanatikus iszlamista alapja van. Itt nem egyik nép áll szemben a másikkal, itt a nép egy fanatikus szervezete az ország nagy részével. Ezt nem lehet nacionalista alapon magyarázni. Egyébként egy algériai származású, de francia állampolgárágú (nemzetiségű) ember palesztinokkal való rokonszenve is vallási, és nem etnikai alapú. De, hogy semmi kétség ne maradjon, Mohamed "Allah hatalmas" felkiáltással tört ki rejtekhelyéről, amikor elkapták, és agyonlőtték. Egészen nyilvánvaló tehát a vallási indíttatás, maga sem tagadta. Valahol egyébként még az iszlám arcfátyol viselésének francia tiltása is előjött indítéknak, bár az jó kérdés, hogy miféle "logikai" kapcsolatban lehetne a tettekkel.

Mit kezdjünk akkor a fundamentalizmus és a "normális" vallás kettéválasztásával? Hogyan választható szét Mohamed Merah Abdelkaderade-től, aki büszke rá, hogy testvére megölte a zsidó gyerekeket? Ki tudja, mikor fog ő ilyet elkövetni? Elválasztható-e Mohamed a többi esetleg hívő testvérétől, akik esetleg nem ezt gondolják? Elválasztható-e a szalafistáktól, akik hasonlókat gondolnak, de ritkán követnek el ilyeneket? Elválasztható-e a többi franciaországi algériaitól, aki hívő? És ők a nem algériaiaktól? Mert ugye ebben a történetben az algériai származás kevésbé fontos, mint a hit. Hol a határvonal?

Megelégszünk-e azzal, hogy utólag elkapjuk az ilyen esztelen embereket? Elégséges-e az, hogy csak akkor eszmélünk? És nem a vallással kéne már valamit kezdeni?! Mit érünk azzal, ha Mohamed előtte sokak szemében csak "normális" hívőnek tűnt, aztán utólag konstatáljuk, hogy "ja, mégis fanatikus volt"? Ha ennyire nem lehet észrevenni a határvonalat időben fanatikus és "normális" hit között, akkor talán nem az az igazság, hogy nincs? Hogy a hit per se fanatizmus?!

Mohamed és "normálisnak" mondott hívő társai között a különbség nem etnikai, nem politikai. Még az se nagyon látszik, hogy Mohamed esetleg a priori elborultabb, butább lett volna. Olyan embernek tűnik, akik közül 12 egy tucat egy párizsi vagy toulouse-i külvárosban. Sokan sok butaságot elkövetnek, de ilyen léptékű esztelenség elkövetéséhez vallás kell. Persze az nem igaz, hogy a vallás egyenesen ide vezet, hiszen ott vannak a hasonló hívő társai, akár Mohamed testvére is, aki (még) nem követett el hasonlót. A vallás nem determinisztikusan veszélyes, de nagyon veszélyes.

Az ugyanis valahogy statisztikusan is szembe tűnő, hogy az olyan fél "normális" emberek közül, akik végül ilyen ámokfutásba kezdenek, túl sok a hívő. És az effajta terrorizmus manapság már csak egyetlen ideológiai háttérrel rendelkezik, és ez az iszlám fundamentalizmus. Gyakorlatilag már csak iszlám terrorizmus létezik a világban. A kommunista, a baszk, és az észak-ír (katolikus-protestáns) terrorizmus lecsendesedett.

Hogyan válasszuk el Mohamedet a többi algériai franciától? Hogyan válasszam el én például attól az algériai kollégámtól, aki hasonlóan vallásos, hasonlóan elvakultnak tűnik az USA-val Izraellel, a zsidókkal szemben?! Az egyetlen dolog, ami miatt bízhatok abban, hogy nem fog ilyen ámokfutásba kezdeni, hogy Ph.D.-s diák, tehát talán van elég esze ahhoz, hogy a sok esztelenséget kordában tartsa. Közben látom a világnézetének korlátoltságát, látom, ahogy sok-sok kérdésben ugyanúgy elvakult, ugyanúgy nem tudja felfogni más vélemény, vagy szubjektív értékrend létezését. Ugyanúgy meggyőzhetetlen. Mi a különbség őközte és Mohamed Merah között? Talán családi és szociális háttér, iskolázottság. Ezek a faktorok szerepet játszhatnak abban, hogy az hit irracionalitását féken tartsák benne. Remélhetőleg féken tudják.

És ha szélesebbre nyitjuk az ablakot, akkor ugyanígy kérdés az, hogy hogyan lehet Breiviket elválasztani a hasonló, kissé zavarodott norvég fiataloktól, akik mindenféle eszement ideológiákról, blogolnak, de végül nem jutottak el az ideológia olyan radikalizálódásához, mint Breivik, és főleg nem jutottak el a végrehajtáshoz?! Mert talán nem gondolták magukat olyan erősen keresztény lovagnak, mint Breivik. Talán nem volt olyan erős a hitük.

És hogyan választható el az a pedofil pap, aki visszaél a felügyeletére bízott gyerekekkel azoktól a "normális" papoktól, akik idáig nem jutottak el? Óh, mondanánk, könnyű, pedofília és normalitás között éles a határvonal, de olyan tömegű ezeknek a pedofil ügyeknek a száma a katolikus egyházban, hogy ma már nehéz tartani azt, hogy egyházon belül ezek szétválaszthatóak. Hogy létezhet cölibátus az egyházban pedofília nélkül.

És ugyebár, az egyház hogyan reagált? Egyes gyerekeket kasztráltak. És sokkal általánosabban, a katolikus egyház jellemzően elkendőzéssel, eltakarással reagált a pedofil ügyekre. Hogyan választható el az a vallási főpap, aki elhatározta a kasztrálást, vagy aki a hallgatásról határozott attól a pedofil paptól, aki végrehajtotta a bűnös tetteket? Honnan vesszük, hogy a főpap nem azért hunyt szemet, mert maga is félig benne van a dologban?

De nem csak a gyakorlatban, de az elméletben is marhaság ez a szétválasztás, hiszen a hit, mint olyan, elveiben magában hordozza a fanatizmust. Mikor mondják ugyanis, hogy egy hívő fanatikus? Akkor, ha valami nagyon "nem normális" dologban hisz, és nagyon makacs. Azaz, amikor szokatlan dolgot hisz, és tulajdonképpen a "normális" hívők érvelése ellenére. Amikor a "normális" hívők sem tudják meggyőzni érvekkel, amikor csődöt mond a logika, esetleg annak ellenére kitart álláspontja mellett, hogy mit lát saját szemével.

No de mi a hit? A hit lényege szintén az, hogy empirikus-logikai igazolás nélkül, vagy egyenesen annak ellenére tart valaki igaznak valamit. "A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés." Zsid. 11.1. Andreas Breivik és Mohamed Merah hitt valamit, nagyon erősen hitt. Amit hittek, nem volt abszurdabb a szűznemzésnél és a szentháromságnál.

Amilyen illogikus, eszement, őrült marhaság a fanatikus hit a "normális" hívőknek, ugyanolyan fanatizmus a "normális" hit maga az ateistának, a tudománynak, a racionális gondolkodásnak. A "normális" hívőnek lehet, hogy furcsa az, hogy valaki azt gondolja, hogy dzsiháddal a mennyországba lehet kerülni, de hát a középkorban a kereszténység is itt tartott. A "normális" hívőnek lehet, hogy furcsa az iszlám arcfátyol viselet előírása, de ez csak a kereszténységtől részben megszabadult, liberális, modern európai gondolkodásnak van így. A középkorban egyáltalán nem volt gondjuk a keresztényeknek például az erényövvel. Az iszlám ma a kereszténység valódi arcára emlékeztet minket A valódi arcra, melyet jelenleg csak az takar el, hogy a keresztény egyházak hatalmát jelentősen visszaszorítottuk.

Mit kell tehát tenni?

1) Letenni végre arról, hogy a hit és a fanatizmus elválasztható, és kimondani, a hit maga a felelős.

2) A vallás hatalmát visszaszorítani, megerősíteni a szekuláris elveket.

Különösen fontos ez Magyarországon, ahol egyházállam épül ki, tehát megyünk vissza abba a korba, amikor még a kereszténység is az iszlámhoz hasonló volt.