"Si fueris Romae, Romano vivite more!" avagy, "Ha Rómában vagy, tégy úgy, ahogy a rómaiak!" szól az antik közmondás, és ebben úgy van valami, bár nem egészen abszolút mindig betartandó elv. De, ha a Charlie Hebdo valamely iszlám országba ment volna, és mondjuk ott működött volna, vagy repülőről szórták volna a karikatúráikat a nép közé, akkor érteném azok érvelését, akik azt mondják, miért provokálta a Charlie Hebdo a muszlimokat. Bár ugye ebben az esetben sem lett volna jogos agyonlőni a karikaturistákat. Továbbá még ekkor sem kell úgy tenni, mintha az arab vagy más népek tényleg mélyről jövő, demokratikus kultúrája lenne az iszlám vallás, amelyet megfelelő tájékozottság, megfelelő ismeretek mellett szabadon választottak, és tényleg egy egyszerűen szabadon választott tradíció lenne ezekben az országokban.
De itt kár is lenne mélyebben beleásni magunkat a vitába, mert nem ez az eset. A Charlie Habdo Párizsban működött, és a Kouachi testvérek, akik egyébként szintén Párizsban születtek, de a szüleik algériai származásúak. És itt nem akarok semmit arra vonatkozóan következtetni, hogy az algériai származással bármi gond lenne. Távol áll tőlem a rasszizmus. Én bizony a vallást tartom itt a problémának, amelyet a Kouachi fivérek nem is biztos, hogy a szüleiktől örököltek. Az is lehet, hogy csak úgy kerültek kapcsolatba a vallással felnőtt korban, hogy azt gondolták, őnekik, algériai származásuk miatt iszlám vallásúnak kéne lenniük. Mert az algériaiak sokon azok. Én nem tudom, mikor kerültek kapcsolatba a vallással.
Az viszont biztos, hogy ha azt vesszük, hogy vajon a Charlie Hebdonak kell-e alkalmazkodni az iszlám vallásúak érzékenységéhez, vagy inkább a Párizsban élő iszlám vallásúaknak a párizsiak kultúrájához, akkor az utóbbi állítás a helyes. Aki Párizsban él, annak bizonyos szintig integrálódnia kell az ottani életmódjához. Nem mindenben, lehetnek éppen iszlám hívők, megtarthatnak egy csomó algériai szokást, de a francia törvényekhez igazodniuk kell.
A francia törvények pedig a francia szokásokon alapulva bizony megengedik az újságoknak, hogy gúnyolódjanak különféle nézeteken, közszereplőkön, vallásokon. Ennek Párizsban nagy hagyománya van.
Ha csak visszamegyünk a 18. századba, akkor azt látjuk, hogy Diderot, Voltaire, Helvetius és mások azért küzdöttek, az akkor még létező vallási, királyi és parlamenti cenzúra ellenében, hogy kritizálhassák a rendszert és a vallást, leírhassák a nézeteiket. Ezen egyébként igen érdekes taktikai, stratégiai játék közepette betiltották, és bezúzták a könyveiket, börtönre vagy száműzetésre ítélték a szerzőket. Helvetius fő művét betiltották, Voltaire-nek állandóan menekülnie kellett, Diderot pedig még a börtönt is megjárta. Ezen gondolkodók a saját életüket áldozták nem a közvetlen mártírság, de az egész életmű és karrier értelmében a szólás szabadsága érdekében, és már a francia forradalom előtt is sok eredményt értek el. Az Enciklopédiát például előbb betiltották, aztán pedig hallgatólagosan úgy engedélyezték, hogy tulajdonképpen a cenzúra elvét onnantól fogva feladták: azt mondták, hogy ugyan nem engedélyezik, de nem is zúzzák be az újabb köteteket, ám így felelősséget sem vállalnak érte.
A francia forradalom aztán deklarálta a szóláshoz való szabadságot.
"XI. A gondolatok és vélemények szabad közlése az embereknek egyik legértékesebb joga; ennélfogva minden polgár szabadon szólhat, írhat s nyomtathat ki bármit, felelősséggel tartozván viszont e szabadsággal való visszaélésért a törvény által meghatározott esetekben." Az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata
No de mindez még elsősorban nem karikatúrákat jelent, melyek tudtommal később jöttek divatba. Számos olyan múzeumban voltam, ahol akár egy teremnyi anyag is volt a 19. század valamely időszakáról vagy ismert egyéniségéről, és a róla készült karikatúrákról. Például egészen biztos vagyok benne, hogy a fenti karikatúrát, amelyen Victor Hugo és Enilie de Girardin magasra emelik III. Napoléont, láttam, minden bizonnyal valamelyik Victor Hugo múzeumban, méghozzá egy csomó másik társaságában.
Aztán a 20. században a bande dessinée, azaz a képregény őrületes divattá vált Franciaországban. És bár ezek nagy része nem a vallások gúnyolásáról szól, de akkor is, a párizsiaktól elvenni azt, hogy a vallásokat, politikusokat és közszereplőket gúnyoló karikatúra újságot adjanak ki, és olvassanak, az bizony igencsak érzékenyen érinti a párizsi hagyományokat. Hát most dobják el azt, amiért a felvilágosodásban száz évig küzdöttek?!
Képregény-könyvtár egy kis francia városban, Vienne-ben.
Tehát amellett, hogy joguk van hozzá, hogy szerintünk, ateisták szerint nagyon is találóak eme karikatúrák többsége, és amit kifiguráznak, az messze nagyobb baj, mint ha a karikatúrákat érzékeny iszlám emberek képébe hajítanák, és amellett, hogy igazuk van, amellett a "hagyományok őrzése", és a "ne sértsük a hagyományokat!" elv is szól bizony a Charlie Hedbo mellett.