Ateista Klub

“Az írástudók és a farizeusok a Mózes székében ülnek: Annakokáért a mit parancsolnak néktek, mindazt megtartsátok és megcselekedjétek; de az ő cselekedeteik szerint ne cselekedjetek. Mert ők mondják, de nem cselekszik.” Máté 23:2-3 "ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok" Orbán Viktor

Friss hozzászólások

  • Brendel Mátyás: @meglévő alap: és ha a Yule fa a karácsonyfa elődjének számít, akkor sokkal előbb is állítottak. S... (2024.03.03. 22:55) Jézus nem karácsonykor született
  • Brendel Mátyás: @mezgag85: " Izrael biztostja már évtizedek óta Gázának nagyrészt az üzemanyagot, a vizet, az áram... (2024.03.03. 22:33) Eliszlámosodik-e a nyugat még ebben az évszázadban?
  • meglévő alap: A legnagyobb érdekesség számomra az, hogy a Biblia osztogatás legnagyobb ellenzője sokáig a római ... (2024.02.26. 20:42) Éjféli mise
  • Brendel Mátyás: @Mézgagé: nem fogtad fel a postot. a post arórl szól, hogy az Univerzum lehet véges idejű, de mégi... (2024.02.20. 16:58) Univerzum-modellek isten nélkül
  • Brendel Mátyás: @ABCenaturi17: a középkor sötétségét mutatja még a sok kínzás. nemcsak a gonoszság, hanem a butasá... (2023.12.13. 21:58) A legjobb ateista könyv, ever...

Címkék

1 (1) abortusz (2) Ádám és Éva (2) adó (1) agnoszticizmus (9) agresszió (4) AIDS (1) áldozat (4) alkotmány (1) államegyház (6) állatvédők (1) altruizmus (2) áltudomány (3) Amerika (1) analitikus (2) analógia (1) anarchizmus (2) anglia (1) anglikán egyház (1) angyalok (1) animizmus (1) antiszemitizmus (1) antropocentrizmus (2) argumentum ad ignorantiam (1) ateista (10) ateisták (1) ateista egyház (4) ateista párt (1) ateizmus (25) ausztria (1) az ateizmus nem hit (6) a hit ereje (2) a vallások vége (11) a vallás bűnei (2) a vallás vége (8) babona (1) bátorság (2) bayer (1) béke (3) berg (1) bergoglio (3) bertrand russel (1) betegség (9) Biblia (16) biblia (11) bizalom (1) bloggolás (1) boko haram (1) boldog (1) boldogság (10) bolgogság (1) börtön (2) boszorkányüldözés (2) botrány (1) breivik (2) búcsúcédulák (1) buddhizmus (11) bújkáló isten (2) bűnkultusz (2) bűnök (13) bűnözés (37) burka (1) bűvészet (1) cáfolás (1) carl sagan (1) celebek (1) cenzúra (7) cherry picking (1) család (1) csillaghamu (1) csoda (11) csodák (1) dawkins (4) deizmus (7) dekadencia (1) demarkáció (3) demográfia (1) demokrácia (6) Dennett (1) descartes (8) diderot (5) divergencia (16) djihad (2) dogma (1) douglas adams (1) dőzsölés (1) drogok (2) dualizmus (10) dzsihád (2) egészség (1) egyenlőség (2) Egyesült Államok (1) egyház (3) egyházadó (1) egyházállam (20) egyházkritika (5) egyháztörvény (3) egyiptom (1) egzaktság (1) egzisztencializmus (2) eincheitswissenschaft (2) életfilozófia (2) életrajz (2) életszemlélet (5) élet értelme (26) eliminativizmus (1) ellenőrzés (2) ellentmondások (2) elmefilozófia (3) elmélet (1) élmény (3) elnyomás (3) elv (1) empirizmus (7) eq (1) eretnekek (3) erkölcs (29) erkölcsi relativizmus (7) erőszak (11) erotika (2) értékrend (3) értelem (5) értelem és érzelem (8) érvelési hiba (3) érzelem (7) esztétika (3) etika (26) etikaoktatás (2) etikaóra (6) etiopia (1) eu (1) eucharistia (1) evangelium (1) evangéliumok (8) evolúció (13) evolúcó (1) ezotéria (5) facebook (2) fanatizmus (8) fejlődés (1) feltámadás (4) felvilágosodás (6) feminizmus (5) fenyő (1) fetisizmus (1) feymann (1) film (16) filozófia (1) filozófiai racionalizmus (1) filozófus (17) filozófusok (4) finnország (2) finomhangoltság (5) fizika (3) fizikalizmus (4) flow (4) fogalomrendszer (1) függőség (1) fundamentalizmus (6) genezis (1) globalizáció (1) gonosz (21) gy (1) gyerekek (3) gyilkosság (3) gyónás (1) háború (1) hadisz (1) hadith (1) hagyomány (1) halál (19) halál közeli élmény (2) házasság (2) hazugság (1) hedonizmus (1) Heidegger (2) hézagok istene (1) higiénia (1) himnusz (1) hinduizmus (8) hinduk (1) hírcsárda (1) hit (20) hitchens (3) hittan (4) hitvi (1) hitvita (3) hit és tudás (16) hit nélkül élni (8) homeopátia (1) homoszexualitás (8) Hume (2) humor (21) húsvét (1) idealizmus (3) időutazás (1) igazi vallás (1) igazolás (23) igazságosság (2) ikon (1) ima (4) india (5) indonézia (2) indukció (1) inkvizíció (15) instrumentalizmus (2) integráció (1) intellektuális tisztesség (2) intelligencia (4) intelligens tervezés (1) intolerancia (3) irán (1) Irán (1) irodalom (2) irónia (3) irracionalitás (1) isten (11) istenérv (22) Isteni Téveszme (1) istenkáromlás (2) isten halott (1) isten nélkül nincs erkölcs (2) iszlám (46) ízlés (1) izrael (2) játszmaelmélet (1) jézus (23) Jézus (11) jog (1) jóságosság (1) kálvinizmus (2) karácson (1) karácsony (8) karikatúra (1) katasztrófa (1) katolicizmus (11) katolikusok (2) kdnp (3) kereszt (1) keresztelés (1) keresztény (9) keresztényésg (3) kereszténység (38) keresztes hadjáratok (1) kettős mérce (1) Kierkegaard (1) kínzás (6) kivégzés (1) klerikalizmus (2) kognitív disszonancia (1) kölcsey (1) kommunizmus (4) kontinentális filozófia (1) könyv (53) könyvégetés (1) korán (3) koron (1) koronavírus (1) korrupció (1) körülmetélés (3) középkor (6) kozmológia (2) közösség (1) kreacionizmus (7) kreacionmizus (1) kult (1) kultúra (2) legenda (1) lélek (9) lengyelország (1) liberalizmus (3) librivox (1) logika (4) lopás (2) lövöldözés (1) luther (2) magyarázat (2) maher (1) mali (1) mária (2) mártírok (1) maslow (1) matematik (1) matematika (2) materializmus (10) matterhorn (1) mazochizmus (1) medicína (1) meditáció (1) megbocsátás (1) megtermékenyítés (2) mémelmélet (2) menekültkérdés (3) mennyország (12) mérleg (1) mese (3) mesterséges intelligencia (6) metafizik (1) metafizika (11) metafóra (6) metodika (1) militantizmus (1) mise (1) miszt (1) miszticizmus (1) mitológia (2) mítosz (5) modernizáció (2) módsze (1) módszertan (2) monizmus (2) monoteizmus (3) moore (1) mormonizmus (1) mormonok (1) multikulti (3) muszlim (2) mutyi (1) művészet (2) múzeum (1) náci (1) nácizmus (4) naturalizmus (1) NDE (1) németország (4) nepál (1) népek ópiuma (10) népírtás (4) népszámlálás (1) neurobiológia (5) neurózis (2) nevelés (1) nietzsche (4) nobel (1) nők (1) objektív (6) objektív és szubjektív (5) occam (5) okság (1) oktatás (11) ökumenizmus (1) öncsonkítás (1) öngyilkosság (2) önszerveződés (1) ontológia (3) örök élet (2) orvoslás (1) ősrobbanás (1) összehasonlító valláskritika (1) pál (2) palesztína (1) panteizmus (2) pap (1) pápa (4) paradoxon (1) paranoia (3) pascal (3) pedofilia (1) pedofília (3) plágium (1) pogányság (3) pogrom (1) pokol (3) politeizmus (2) politika (19) pornó (2) pozitivizmus (1) predesztináció (1) prostitúció (1) provokáció (2) prüdéria (2) pszichedelikus (1) pszichológia (8) qualia (2) rabszolgaság (2) racionalizmus (7) radikalizmus (1) ratzinger (2) redukcionimzus (2) redukcionizmus (2) reform (1) reformáció (2) regresszió (1) reinkarnáció (3) rejtőzködő isten (2) relativizmus (3) remény (1) reprodukálhatóság (1) repülő (1) Richard Dawkins (2) rossz gyógyszer (2) saeed malekpour (1) sajtószabadság (4) sartre (1) sátán (2) satyagraha (1) sci-fi (2) skizofrénia (1) sorozat (2) spagettiszörny (2) spiritualizmus (4) statisztika (13) Sunday Assembly (3) svájc (1) szabadság (8) szabad akarat (7) szadizmus (3) szaturnália (1) szegénység (1) szekta (2) szekták (4) szekularimzus (4) szekularizmus (40) szemet szemért (1) szent könyv (2) szent tehén (1) szerelem (2) szeretet (6) szex (5) szimuláció (4) szintetikus (2) szintetikus apriori (1) szkepticizmus (2) szólásszabadság (2) szollipszizmus (1) sztoicizmus (1) szub (1) szubjektív (7) szüzesség (1) szűznemzés (2) takonyangolna (1) talmud (1) tanmese (22) tanulás (1) taoizmus (1) társadalom (6) tautológia (1) TED (1) teizmus (1) tekintély (1) tény (1) teodicea (8) teodícea (1) teológia (10) teremtés (2) teremté ember az istent (1) természet (1) természettörvények (3) terroizmus (1) terrorizmus (17) tervezés (1) test és elme (4) tinik (1) tízparancsolat (4) tolerancia (2) történelem (10) történelmi jézus (6) transzcendencia (2) transzcendens (4) tudás (2) tudatosság (2) tudomány (21) tudományfilozófia (34) túlvilág (11) tüntetés (2) tv (1) üdvtörténet (1) újságírás (2) újtestamentum (3) üldözés (5) undefined (2) unitárianizmus (1) Univerzum (5) usa (4) USA (2) utópia (1) üzletegyház (1) vagyon (1) vágyvezérelt gondolkodás (6) vakok országa (3) válás (1) vallás (24) vallásfesztivál (1) vallásháború (7) valláskritika (5) vallások vége (5) vallásszabadság (18) vallástudomány (1) vallásüldözés (4) vallás haszna (5) valószínűségszámítás (3) vámpírok (1) varázslás (2) vasárnap (2) vatikán (9) vatikáni szerződés (5) végítélet (1) végtelen regresszus (3) véletlen (1) véletlen egybeesés (1) vermes géza (1) vicc (2) videó (6) vikingek (1) világvége (1) vita (2) voltaire (1) vulgáris (1) zavargás (2) zene (3) zombi (1) zsid (1) zsidók (11) zuhanó repülőgép (1) Címkefelhő

e-mail: maxval1967@gmail.com

e-mail: popocatepetl@freemail.hu

e-mail: miigyelunk@gmail.com

Feynman: Mit érdekel mások véleménye?

Brendel Mátyás 2014.06.13. 20:51

feynman.gif

Feynmannak az utóbbi években több könyve jelent meg magyarul, úgy tűnik, hogy egy kis posztumusz istenítés kezdődött el. Persze nem olyan nagy baj, ha pont Feynmannak van ekkora népszerűsége, csak az a zavaró ebben, hogy például ezt a könyvet, amely életrajzi jellegű, nem életrajz, de nem is önéletrajz, mert bár Feynman van szerzőnek megjelölve, de valójában nem ő írta a könyvet. Ez azért nem tiszta dolog, mert ha Feynman s.k. írja le a történetet, akkor jobban megbízhatunk a hitelességében, mint ha valaki más. Pont ebben a könyvben is szerepel egy olyan visszaemlékezés, ahol Feymann bevallja (80. o,), hogy máshogy emlékezett egy konferencián elhangzottakra, mint ami a kiadott beszéd szövege volt. Nos, hát akkor mennyivel inkább pontatlan, ha más ír le egy törtlnetet emlékezetből, nevezetesen Ralph Leighton. De azért a könyv tesztett, és tudom ajánlani másoknak is.

Különösen a könyv eleje tetszett, mivel az egy reményteli gyermek, majd fiatalember friss, "lélekemelő" története.  Arról szól, hogy hogyan lett tudós, milyen tudományos gondolkodásmód volt a karrierje mögött, és ez hogyan ivódott bele gyerekkorában, különösen apja befolyása által. Itt több gondolkodásmódbeli elem előjön, és mindegyik személyes, mindannapi történetekben van előadva, melyek érdekesek, vagy tragikusak, de mindenképpen megragadják az olvasót.

Az egyetlen dolog, amit sajnálok, hogy Feynman nem tudja összekötni ezeket az életbeli történeteket a szakszerű tudományfilozófiával, mivel ez utóbbihoz nem ért. Pedig roppant hasznos lenne az, hogy amikor hétköznapi példákkal világítja meg a gondolkodását, akkor annak szakszerű megnevezését és magyarázatát is elmondja. Akárhogy is van igaza abban, hogy elméleti szempontból mindegy, hogy hogyan nevezzük a dolgokat, sőt, akár el se kell nevezni őket, de a névadás könnyű hivatkozást, struktúrálási lehetőségeket ad, ezáltal pedig könnyebben, hatékonyabban, precízebben lehet gondolkodni az adott témáról, mintha az egy címkézetlen összefüggéshalmaz. Egy tudományfilozófus a szakszavaival olyan gyors hivatkozásokat tesz, amely nagyon nagy összefüggéshalmazra utal, és ha ezt egy pár szóval el lehet intézni, akkor erre építve sokkal mélyebbre lehet eljutni a témáról való gondolkodásban. Ugye erre kiváló hivatkozási mód Newton bonmot-ja: "Óriások vállán állok."

Mindeközben amit Feymann elmond, az mind érdekes, és legtöbb esetben helyén is van a véleménye. Néha kicsit azért vitatkoznék vele. A 8. oldalon például megemlíti, hogy gyakori panasz az, hogy a tudós szétboncolja a szép dolgokat. Itt nagyon gyorsan lehet hivatkozni John Keatsre, aki azzal vádolta Newtont, hogy a szivárvány titkának megfejtésével megfosztotta az embereket annak varázsától. És aztán Dawkins "Unweaving the Rainbow" c. könyvére, amely címében pont erre hivatkozik, és erről a kérdésről szól. Persze Feynman Dawkinsra nem hivatkozhatott volna, csak Keatsre. 

Dawkins és én is nagyrészt Feynmannal értek egyet, a megértés összességében nem rombolja le a szép dolgokat, illetve elmélyült szépséget adhat a dolgoknak. De azért kiegészíteném ezt, mert ez önmagában nem lenne pontos. Szerintem azért van abban valami, hogy a megértés, és par excellence a tudomány bizonyos naiv szépséget, varázst rombol. Tényleg elveszi az emberektől a rózsaszín köd örömét. Egy tudományosan művelt ember tényleg nem tud olyan gyermeki naivitással nézni a világra, mint a naiv gyermek. Tényleg, a szivárványban sem látunk csodát, és ettől valamit elvesztünk. Kár lenne ezt tagadni. Csak ugye a naivitásban, amely varázst és csodát lát sok helyen az is benne foglaltatik, hogy nagyon sok veszélyes tudatlanság jűr vele. Ehelyet a tudás egész biztosan nagyon sok haszonnal jár, többek között a veszélyek elkerülésével is. És akkor ezen túl lehet még azt mondani, hogy a tudás, az a szemlélet ahogy a tudós látja és érti a természetet, az egy olyan fajta nem naiv, hanem értő szépséget ad neki, amelytől viszont a tudatlan van megfosztva. Mert nem csak a csodának, varázsnak van szépsége, hanem a megértésnek, az átlátásnak, az ebből fakadó tudatosságnak is van egy hallatlan szépsége. Így egészíteném ki Feynman gondolatát, aki a témát elég egyszerűen adta elő, hogy a tudás nem rombol, csak hozzáad. 

A 11. oldalon, amikor a madarak tollászkodásáról ír, és arról, hogy gyerekkorában az apja hogyan járta végig vele az erről való gondolkodást, akkor a tudományos hipotézis, levezetés, ellenőrzés, azaz empirikus tesztelés ciklusát mutatja be, anélkül, hogy ezt így megnevezné. Szerintem tényleg elragadó, ahogy ez a példa rávilágít a tudományos módszer fontosságára és használhatóságára. "Csodálatos", ahogy Feynman az életrajzával rámutat arra, hogy igenis lehet a hétköznapokban is tudományosan gondolkodni, sőt, ez nagyon okos, cool dolog, míg valami tudománytalan hülyeséget hinni a madarak tollászkodásáról égő lenne. Fantasztikus, hogy Feynman példával jár elől, hogy igenis a mindennapi életben is gyártsunk hipotéziseket, de levezetések és további megfigyelések útján teszteljük azokat, és ne féljük módosítani, vagy elvetni azokat! És  itt látjuk, hogy jobb, ha meg tudjuk nevezni, miről van itt szó szaknyelven. Mert ugye ha valaki valami empirikusan ellenőrizetlen hitben hisz, akkor mennyivel egyszerűbb neki azt mondani kritikának, hogy "de ez nincs empirikusan tesztelve", mintha nincs erre szavad, és körülményesen kell megfogalmaznod, mi a problémád vele.

A 28. oldalon említi azt az elvet, hogy semmiféle tekintélyt nem tisztelt. Itt is finomítani kell a dolgon. Vannak ugyanis szakértői tekintélyek, akiket olyan értelemben érdemes tisztelni, hogy lehet adni a véleményükre, ha szakmabeli kérdésről van szó. Bizonyos emberek a szakmabeli tudásukkal, teljesítményükkel bizonyos bizalmat kivívtak maguknak. Persze ők nem feltélenül a munkahelyi főnökök, és pláne nem a papok vagy a pápa. Ez utóbbiak mögött ugyanis nincs szakmabeli teljesítmény, a főnököknél meg vegyes a helyzet, és valamennyire más a felállás is. Ezt most nem boncolom tovább.

Hasonló a címbeli elv, amelyet Adele fogalmaz meg Feymannak. Egyébként az elején még Feymann volt liberálisabb, és Adele konzervatívabb. Ez az elv számomra szimpatikus, de nem általánosítható. Szerintem az habitus, ézlés, életszemlélet, embertípus kérdése, hogy valaki alkalmazkodóbb, vagy különc alak. Az alkalmazkodó alakokat én mondjuk unom, de önmagában ez nem mondható hibának. Nem kötelező mindenkinek érdekesnek lenni, és ha valakinek nincs más hibája, akkor én az ilyenekbe már bele se szoktam kötni. Nem kell megbántani az ilyen embereket, ők is emberek.

A 30, oldalon a helyesírás fontosságát kritizálja, mivel ez csupán az emberek egymás közötti megállapodásának kérdése. Ebben igaza van. Sőt, azt is lehet mondani, hogy a helyesírási szabályok be nem tartása nem veszélyezteti egy szöveg megértését. Egyetértek, a helyesírás még csak nem is olyan fontos konvenció. Ezért én magam is például rászoktam arra az internetes divatra, hogy nem írom nagy kezdőbetűvel a mondatot, mert annak sincs jelentősége. Másrészt viszont a helyesírást megtanulni, betartani nem nagy ügy, és akárhogy is nincs jelentősége, azért zavarók a hibák. Szóval igyekszek helyesen írni. hiszen nem nagy ügy. Ha valaki például az igekötős igéket külön írja, akkor az azért mond az illetőről valamit, mert ez egy egyszerű szabály. Ha azt nem tudja, hogy egy ritkán használt összetett szót egybe kell-e írni, az kevésbé jelentős dolog.

A 33. oldalon ír a hazugságról, ésm hogy Arlene-nel megfogadták, soha nem hazudnak. Ez így egy extrém dolog, és a könyvben elő is jön az, hogy mikor kérdéses az, hogy nem kellene-e bevállalni a kegyes hazugságot. Arlene esetében végül elég egyértelmű, hogy nem kellett volna, Feynman mégis megteszi, ahogy sokan mások is megtették volna a helyében. És akkor mit mondhatunk arról, hogy ha nem egy Arlene típusú ember az, aki haldoklik?! Szerintem azt ki lehet mondani, hogy általában a több őszinteségen alapuló társas kapcsolat vagy társadalom jobban tud működni, mert van bizalom, és nem megy el annyi energia a hazugságokra. De ezt mindenkire érvényes elvként kijelenteni nem lehet.

A 35. oldalon ír arról, hogy az emberek megsértődnek, ha bírálatot kapnak. Ez nem egy nagy bölcsesség, de szomorú, hogy tényleg mennyire így van. Társadalmunkban még ma is, és Magyarországon még inkább, a kritikát szinte sehol nem veszik jónéven. Bűrmelyik Facebook oldalon, ha kritizálsz, akkor vagy le se szarnak, vagy kidobnak. Ugyanez van bármelyik újság vagy portál szerkesztőségében, az index.hu-n, a blog.hu-n. Ha bármit mondasz nekik, amitől nekik is jobb lesz, akkor nemhogy megköszönnék, hanem még te jársz rosszul.

A 39. oldalon jön az, hogy Feymann hazudik Arlene-nek, aki azt válaszolja, a rokonainak, hogy ha Feynman mondta, "akkor hiszek neki." Itt van a kegyes hazugság kérdéses esete. De van itt egy másik dolog, ami közvetlenül kapcsolódik ehhez a bloghoz. A hívők sokszor vetik fel, hogy bizalom nélkül nem lehet élni, és, hogy a bizalom is egy hit. Holott - és ez egy jó demonstráció erre - a helyesen adagolt bizalom, az bizony ugyanúgy empirikus-logikai, mint a tudományos tudás. Ugyanúgy arról van szó, hogy ha valaki N esetben nem hazudott, akkor konfirmáltnak vesszük, hogy megbízható. És a példa nem cáfolja a párhuzamot sem, hiszen ahogy a tudományos tudás is cáfolódhat sok igazolás után egy meglepő esetben (ld. pl. a Michelson-Morley kísérletet). Hasonlóan, néha csalódhatunk abban, akiben bízunk. A nem hit alapon megadott bizalom azonban mégis megvéd minket attól, hogy még többet csalódjunk.

Feynman a 24. oldalon vallja be, hogy  ateista és a 25. oldalon alkalmazza a Mikulás párhuzamot a hitre. Ez számomra a napokban ott köszönt vissza, amikor Szentpétery Péter a Korunk c. folyóírat májusi számában kikel az ellen, hogy az ateisták ilyen párhuzamokat alkalmaznak. Miközben Szentpétery semmi érvet nem mond, csak felháborodik. Azt sem érti meg, hogy a párhuzam egy szempontból áll, ez pedig az empirikus igazoltság szempontja, és sok más szempontból lehet különbség, de az mind irreleváns egy hipotézis elfogadása szempontjából. Irreleváns, ha értelmesen gondolkodunk erről, és nem érzelmileg elfogultan.

A 33, oldalon említi, hogy nem vették fel a Columbiára a zsidó kvóta miatt. Ez nem vág ennek a blognak a témájába, csak meglepődtem, hogy az Egyesült Államokban volt zsidótörvény.

Az 51. oldalon írja, hogy az esztétikum szabályait nem lehet megfogalmazni. Itt Feynman nem elég racionális. De lehet, hogy ez csak leighton véleménye, és akkor itt látszik, miért nem jó ez, hogy Leighton Feynman nevében ír önéletrajzot. Nos, én magam sem vagyok nagy esztéta, de az esztétika szabályait, deskritpív szabályokat meg lehet fogalmazni. Sőt, ezeknek evolúcis magyarázatát is sokszor meg lehet adni. Például tudjuk, hogy azért is szeretjük a szimmetrikus alakzatokat, mert a természetben a szimmetria a testi épséget jelzi, az asszimetria pedig mutációt, vagy egyéb betegséget, vagy kárt.

A könyv elején nem csak az a jó, hogy egy tudós neveltetését és fiatalkori pályafutását ismerjük meg, hanem nekem az is üdítő volt, hogy egy szerintem jellemzően amerikai könnyed mentalitást is sugároz. Ez nyilvánvalóan megtörik Arlene halálának leírásával, bár Feynman ebben sem az a kelet-európai mérhetetlen tragikusságba temetkező szemlélettet képviseli. Magát a halált rövidre zárja, sokat mesél a halál előtti pozitív dolgokról. Ugyanakkor nem embertelen, mert egy morzsányi momentumban azért megemlékezik arról, milyen fájdalmas volt ez számára.

Maga az a tény, hogy második feleségét alig említi a könyvben, szerintem sokat mond erről a tragédiáról. Lehet, hogy óriásit tévedek, de nekem az a sejtésem. hogy Gweneth személyében egy bizonyára rendes társat, vígaszt talált. Szépnek is tűnik. De róla Feynmannak nincs mit ondani. Ez pedig árulkodó.

Az 54. oldalon Arlene halálával kapcsolatban írja, hogy ahelyett, hogy azt mondaná: "miért bánt el velünk így az isten", úgy fogta fel a dolgot, hogy "a mi esetünk az élet véletlen balszerencséje volt". Ugyanis senki nem tudja a választ a kérdésre, és így értelmetlen ezen tépelődni. Ehhez tenném hozzá, hogy itt a blogon volt nemrég erről a kérdésről egy post, ahol Koós István felvetette ugyanezt a kérdést. Én itt most ennek kapcsán úgy fogalmaznék, hogy Feynman felfogása láthatóan hozzásegítette ahhoz, hogy a tragédia után tartalmas életet éljen, és a tépelődés, amire úgyse talált volna választ, nem vitte volna előrébb. Mivel isten hozzáférhetetlen (valószínűleg azért, mert nincs), ezért nem fog válaszolni, illetve nem fogunk választ kapni az ilyen miértekre. Akkor pedig mi értelme?! Másrészt, a tragédiáért valakit okolni csak akkor lehet, ha létezik isten. A személytelen Univerzumot nem lehet. Ha pedig felfogjuk, hogy senki nem hibás ezért, akkor belenyugodhatunk, hogy ez egy balszerencse volt. Természetesen egy lehetséges dolog lenne ezért valakit okolni, és ez egy bizonyos rövidlátó módon, de rövid távon ideálisabb megoldás volna a pszichés problémára. 

Csakhogy több gond is van ezzel. Ehhez vagy feltételezni kéne egy gonosz istent, amit a nagy világvallások nem tesznek. Vagy feltételezni kéne egy okot, amiért egy ilyen tragédia jogos büntetés. De ez megint nem megy, ha egyszer nincs ilyen ok. Ha egyszer Feynman és Arlene nem követtek el egetverő bűnt, akkor ez nem működik. Az a verzió, hogy Feynman elkezdi alaptalanul okolni magát, az lehetne a keresztény vagy zsidó hit "megoldása". Ez jellemző is rá. Az önmarcangoló, bűntudatkultusz. No de ez nem az igaz megoldás. Ez egy vesztes társadalom felfogása, és az istenit csak ide vezethet, jóra nem. Szóval ez a gondolatom arról, hogy az istenhit mennyire segít a halál vagy nmás tragédiák feldolgozásában: nagyon kétséges, hogy segítene, viszont nagyon sok negatív pszichológiai játszmához vezethet és szokott is ide vezetni.

A 72. oldal környékén olyan banalitások szerepelnek, mint, hogy miféle szállodában mit látott Feynman az ablakban. Ezt abszolút nem kell publikálni, maga Feynman szerintem nem is publikálta volna. Ez a Feynman-kultusz része.

A könyv második, terjedelmes része a Challenger katasztrófa kivizsgálásáról szól, ezt most el se olvastam, mert technikai. Mondhat sokat a NASA működéséről, de ez most annyira nem érdekel, hogy ennyit olvassak róla. A legvlgln van még egy beszéd, amely igen érdekes.

A beszéd címe az, hogy "Mit ér a tudomány?". Elvben ez a tudomány hasznosságáról szólna, Feynman ezzel is kezdi, de aztán kicsit szerteágazó, nem összefogott lesz a beszéd, néha a logikája is bicsaklik. Nem precíz, naiv, nem szakszerű. Ez van abból, hogy egy hozzá nem értő fizikus ír a tudományról általában, tehát tudományfilozófiai kérdésekről. Amit egyébként a 250. el is ismer. Ennek ellenére szerintem egy ilyen beszédet sokan sokkal lelkesebben olvasnak, és egyetértenek vele, mint egy szakszerű cikket ugyanerről a kérdésről. Ez is kultuszjelenség. Az emberek azt hiszik, aki fizikából Nobel díjat kap, az ért a tudományfilozófiához is. Valamicskét persze ért, nem teljesen idegen a terület.

A szerteágazó téma miatt Feynman majdnem az összes nagy kérdést felveti, amit itt fel szoktunk vetni, mint a tudományfilozófia különféle kérdései, az erkölcs, az élet értelme. Kissé csapongó minderről ilyen röviden beszélni.

A 251. oldalon helyesen látja, hogy a tudomány eszköz, hogy mire használjuk, az erkölcsi kérdés, és ez nem tudományos kérdés. A tudomány értéke abban rejlik, hogy megadja a döntés lehetőségét, lehetőségeket ad nekünk, melyek tudomány nélkül nem léteznének, nem lennének a lehetséges határain belül. Ez egyébként egy nagyon jó megfogalmazás a címbeli kérdésre. Ha Feynman csak ennyit mondott volna, akkor a címnél maradt volna, és jót is mondott volna. Őszintén szólva az a gondolat, hogy a tudomány lehetőség, és a lehetőség önmagában érték, nagyon jó. Ezt még tovább lehet fejteni, hogy ez a lehetőség szabadságot jelent, és a szabadság az, ami szűmunkra érték.

A 252. oldalon hoz egy jó példát tulajdonképpen arra a problémára, melyet fentebb, a 8. oldalon már felvetett. Itt az a válasza, hogy a tudományos magyarázat a gravitációról sokkal érdekesebb mint az, hogy a Földetteknőcök tartják a hátukon. 

A 254. oldalon ezt már tovább tódítja, és a tudomány vallási élményéről beszél. Itt már spirituális, afféle Carl Saganos. Ez szerintem már tulzás. A tudomány iránti vallásos rajongás kifejtésével persze választ ad arra, hogy a tudományos magyarázat elveszi a naiv varázst, és ad helyette egy másik varázst, de ha ez ugyanúgy vallásos jellegű, akkor az nem haladás. Szerintem elég itt arról beszélni, hogy a gravitációs magyarázat megértése szellemi teljesítényként egyszerűen olyan dolog, amire büszkék lehetünk. A vallásos elragadtatás azzal fenyeget, hogy a hívők jogosan mondhatják, hogy a tudomány is egy vallás. Néhány tudós hasonló, elragadtatott szövege labdát ad fel nekik. Persze mi ezt elutasíthatjuk, hogy pár tudós csak kivétel, de felesleges  ezt a labdát feladni nekik.

A 255. oldalon bemutat egy roppant érdekes tényt és gondolatot, miszerint az emberi elmében, ahogy az egész emberi testben állandóan cserélődnek az atomok és molekulák, olyannyira, hogy bizonyos idő múltán elmondhatjuk, hogy minden molekula lecserélődött. Ez pedig azt jelenti, hogy a személyiség, az én, a gondolkodás úgy biztos nem az anyaghoz kapcsolódik, hogy magukhoz az atomokhoz. Persze ezt egy hívő is felhozhatja, mert az ő válasza, hogy akkor az emberi én, a gondolkodás, a tudat, a "lélek", transzcendens. De a fizikalista is meg tudja védeni az elméletét: az ént a tudatot, a gondolkodást nem az atomok, és nem a molekulák jelentik, hanem a magasabb struktúrák. A konnekcionista paradigma szerint a neuronok hálózatának struktúrája az, amiben a memóriák, a tudat, az én rejlik. Ez egyébként a többszörös megvalósíthatóság elve.

A 256. oldalon van egy érdekes gondolat a népnevelésről. Feynman azt mondja, a szemléletet - és itt a tudományos szemléletről van szó - korán kell beoltani a gyerekekbe. Amikor az egyetemre járnak, késő beoltani őket ezzel a szellemmel. Ez ma, Magyarországon azért fontos dolog, mert az egyházak most a kezükbe kaparintották sok gyerek nevelését. Tehát bele moshatják az agyukba a hit szellemét. És tényleg kérdéses, hogy az ilyen agymosott gyerekekből milyen arányban lehet értelmes, felnőtt ateista, illetve tudunk-e bármit is tenni azért, hogy ez így alakuljon, vagy akkor már tényleg késő? Ha késő, akkor az iskolák egyházasításának a megengedése katasztrófális hiba.

A 256. ír arról, hogy mindig teret kell adni a kételkedésnek, nincs abszolút bizonyosság a tudományos elméletek mögött. Ez immár majd száz éve trivialitás, a popperi kritikai racionalizmus ezt régóta tudatosította. Feynman is nyilván innen vette, közvetlenül, közvetve, de kár, hogy Feymnann erre így nem tudott hivatkozni, valószínűleg nem volt tudatában annak, hogy honnan veszi ezeket a gondolatokat.

Ugyanezen az oldalon ír megint a népművelés kérdésében egy érdekes gondolatot, azt veti fel, hogy vajon az általános közoktatás korában mindenkiből Voltaire lenne? Ugye itt arról van szó, hogy a közoktatás önmagában nem elég a csodához. Nem csak Voltaire nem lesz abból, aki már tud olvasni, de még ahhoz sem elég, hogy értelmes ember váljon belőle, ha hiányzik a megfelelő érdeklődés, szorgalom, intelligencia és a közoktatáson túl az önművelés. És kritikus, fontos kérdés lenne, hogy hogy lehet ezen segíteni. Nagyon nehezen. Jó tanárokkal, jó szülőkkel, jó ismeretterjesztőkkel, jó könyvekkel, jó blogokkal, jó filmekkel, jó programokkal, jó műzeumokkal, jó ötletekkel lehet. No de mindehhez kellenek értelmes emberek, tehát a kígyó kissé a farkéba harap. Hogy lehet ennyire kevés értelmes emberből sok értelmes embert csinálni?!

A 257, oldalon kifejti, hogy a természettudományok nem tanítanak meg minket arra, hogy mi a rossz és mi a jó. De ez Feynmannál nem a tudomány támadása. Sok hívőnél vagy a tudományt kritizálónál olvashatunk ilyen témadást, de ez nemtelen. Ugyanis ahogy már sokszor kifejtettem, ahogy egy megfelelő tudományfilozófia műveltséggel az ember ismeri, és ez is közhely, a tudománynak ez nem feladat. Ha nem feladata, akkor viszont nem hibája, ha nem teljesíti. A jó és rossz kérdésének relativista felgosásával, az egyetlen helyes felfogással azt is tudjuk, miért nem lehet feladata, sőt, miért nem feladata semmelyik intézménynek, hogy a jó és rossz kérdését másoknak megválaszolja. Ez mindenki magánügye. Erkölcsre szisztematikusan nevelni csak a szülők joga. Mindenki másnak csak opcionális befolyása lehet valakire ebben a krédésben.

A 258. oldaon jön az élet értelme kérdés.  Mi az értelme az egésznek? Feynman szerint fogalmunk nincs, de megtalálhatjuk a továbbvezető utat. Ez itt úgy hangzik, mintha lenne egy helyes út, amit meg kell találni. Mintha az életnek volna egyetlen helyes értelme. Holott mi nem megtaláljuk, hanem építjük az utat. Ugye itt a az élet céljáról van szó, nem a tudományról. Az élet célja pedig sok embernek sokféle, és még egy embernél is sok tényezőből áll össze. Helyes útról itt beszélni nem lehet. De ezt már sokszor kifejtettem.

Címkék: könyv tudomány hazugság erkölcs élet értelme tudományfilozófia feymann

> komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ateistaklub.blog.hu/api/trackback/id/tr1006285241

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mackósajt 2014.06.14. 09:58:20

"A 33, oldalon említi, hogy nem vették fel a Columbiára a zsidó kvóta miatt. Ez nem vág ennek a blognak a témájába, csak meglepődtem, hogy az Egyesült Államokban volt zsidótörvény."

Nem volt törvény. Ez jópár magán egyetem saját döntése volt, főleg a keleti parton. A Yale kezdte, és a többiek átvették (ideértve a Harwardot, stb.) Ezek a saját hatáskörű intézkedések viszont fennmaradtak még a világháború után is. (A Yale csak 1966-ban törölte el a saját kis Numerus Clausus-át, bár előtte már puhítottak rajta.)
süti beállítások módosítása